Kategóriák
Beszélgetések

Fellegajtó: A férfi is tud szülni

2019. november 11-i hírlevelünk exkluzív tartalma

Ebben a rovatunkban minden héten olvashatsz valami olyan exkluzív tartalmat, amit máshová nem töltünk fel. Ezen a héten Ács Dani és Tóth Laci beszélget.


Dani: Elgondolkoztam azon, hogy legutóbb kétszer is olyan családdal dolgoztunk együtt, te meg én, ahol egy bizonyos tekintetben nagyon hasonló volt az a probléma, ami körül mozogtak. Adva van egy fiú, aki valahogy le is szeretne válni, meg nem is az anyjáról, az apa nincs sehol a történetben, az anya pedig az aggódó vonalat képviseli, tehát, hogy szeretném ha felnőne a fiam, szeretném, ha önálló lenne, de közben aggódom, hogy mi lesz, hogy ha én elengedem őt vagy kirúgom, akkor megöli magát, vagy kórházba kerül, vagy a híd alá. Ez megjelent mindkét helyzetben, de már máskor is, többször találkoztam ennek a különböző erősségű, részletű változataival, más családoknál.

Laci: Igen, ez feltűnt nekem is, hogy mennyire hasonlított a két helyzet. Meg is címkézhetjük és akkor hívhatjuk egy #anyánragadtfiú-nak.

Dani: És #fiúnragadtanyá-nak is!

Laci: Igen!

Dani: De lehet, ebben mi is benne vagyunk, hogy mi vonzzuk be ezeket. Lehet ez nekünk is érdekes, hogy miért fontos ez a téma a történetünkben, hogy mi hogy váltunk le az anyánkról.

Laci: Hát ezt nem tudom, de amikor valaki ezt mondja, hogy bevonz valamit, akkor nekem az jut eszembe, hogy ez egy nárcisztikus megalomán gondolat, hogy ő olyan nagy, vagy annyi hatalma van, hogy itt bármit bevonzhat. Van, aki nyer a lottón, nekünk meg most kétszer egymás után ez jött – szerintem ez ennyi. De nyilván ennek a mintázatnak az ismétlődése nekem is feltűnt.

Dani: Jó, hát egy szivar az álomban néha csak egy szivar. De nézzük akkor magát a témát, mert szerintem az érdekes.

Laci: Igen, akkor végülis ez a leválás, amiről beszélünk, vagy elválás, vagy egy önálló élet kezdete.

Dani: Igen, de hogy lesz ebből egy nehézség? Az én anyám nem akart engem visszatartani. Nem is rúgott ki, de ő örült szerintem, hogy nem kellett már pénzt adnia, örült amikor látta, hogy csinálom a dolgaimat önállóan.

Laci: Én valahogy többször éreztem úgy eddig, hogy nem az anyák katalizálják ezt a helyzetet – van olyan is, de az teljesen más tészta, amikor az merül fel, hogy ki vagyok én, ha nincs itt egy gyermek. De valahogy ebben a két esetben nekem olyan érzésem volt, hogy inkább a fiúk haragszanak az anyjukra és bosszúból élősködnek a nyakukon.

Dani: Igen, nekem is ez volt az érzésem. Például az a srác, aki nem jött le egy évig a szobájából, ő abszolút ezt mondta, hogy azóta haragszik az anyjára, amióta az apja és ő közte ez és ez történt.

Laci: Igen, tehát, hogy nem kaptam meg valamit, ami szerintem járna nekem, ezért most elveszek valami mást, sokáig, részletekben – lízingelem.

Dani: De valahol itt az anyák is felelősek ebben. Én értem azt, aki haragszik az anyjára az apja miatt, mert nem védte meg tőle, vagy nem lépett le tőle. De sajnálom is az anyákat ebben a helyzetben. Nem tudom ezt átérezni, mert nincs gyerekem – nem tudom ez milyen. Könnyen azt mondom, hogy rúgd ki,  majd csinál valamit, de nem tudom, ez milyen lehet szülőként. Nem tudom milyen lehet ezt hallani, hogy rúgd ki.

Laci: Ott jön be ezeknek az anyáknak a felelőssége, azon a ponton, hogy bármit is akar csinálni a gyerek, ők megengedik.

Dani: Miért olyan nehéz azt felfogni, hogy: Ne azt akard, hogy a fiadnak boldog és jó élete legyen, hanem fókuszálj arra, hogy te hogy vagy: ha téged idegesít, hogy ezt csinálja, vagy így beszél veled, akkor ne hagyd. Ne a másikra fókuszálj, hanem magadra. Valahogy, mintha ez lenne a legnehezebb.

Laci: Erről most az jutott eszembe, hogy lehet, egy ilyen hamis kép van a fejében valakinek, hogy ő egy jó anya akar lenni. És ő csak ezzel foglalkozik, csak ezt csinálja. Nem akarja, hogy azt mondják rá, hogy milyen anya az ilyen?!

Dani: Ez a jó anya mértékegysége, hogy a fiam lediplomázott-e, hogy jó munkája van és boldog?

Laci: Vagy az a jó anya mértékegysége eszerint, hogy hagyja, engedi, hogy a gyereke megegye. Nem azt mondom, hogy ez így van, de mintha ez lenne egy ilyen beakadt gondolat.Dani: Ez egy ilyen mártír dolog? A jó anya az, aki egy mártír?

Laci: Hát figyelj, a keresztény kultúrában, vagy kultúrkörben az önfeláldozás, mint olyan benne van a szeretetben.

Dani: És ezért jár valami dicsőség, vagy valamilyen isteni kegyelem?

Laci: Nem jár semmi. Aki szereti a többieket, az feláldozza magát értük.

Dani: Ez a Krisztus.

Laci: Vagy a Jézus. És úgy ábrázolják egyébként, hogy a pelikán felhasítja a mellét és a saját vérével táplálja a fiókáit. Valahonnan innen indul egy embergyermek is, hogy valamit eszik ki az anyjából, az anyja testéből, kiszív onnan valamit. Az anyatejen keresztül, a mellen keresztül aktívan rácsatlakozik és onnan szívja ki, mint egy kis élősködő azt ami neki kell az élethez.

Dani: Az élősködés egy ideig rendben van, de egy idő után már tényleg parazitává válik a nagy és ráncos bébi.

Laci: Kérdés, hogy ez mikor van? Vannak afrikai törzsek, akiknél 7-8-10 éves korban is még odaszalad a gyermek az anyjához, fogja a mellét és még szopik egy kicsit belőle. És az anyjának addig van teje amíg csak kéri a gyerek.

Dani: Azt mondtad, hogy te úgy érzékelted ezekben a helyzetekben, hogy a gyerek az, aki ezt a dinamikát generálja. 

Laci: Én mind a két esetben hallottam az anyáktól és elhittem nekik, amit mondanak, hogy ők már szeretnék, hogy ez a másik felnőtt ember önálló életet éljen és ne még mindig az ő testéből szívja ki a tápanyagot, vagy a pénzt – az energiát.

Dani: De ahogy te is mondtad, az anya csak azt tudja kontrollálni, hogy ő hogyan cselekszik, és azzal, ha ő valamit másképp csinál, elkerülhetetlenül hatással lesz a másikra, aki így már nem fogja tudni ugyanazt csinálni, mint eddig. 

Laci: Igen, ezt együtt csinálják. Nem tudná csinálni a fiú, hogyha az anya azt mondaná, hogy STOP. Fejezd be! És ezt kifejezné tettekkel is. Mert mondani mondja, csak amit mond, azt nem hiszik el ezek a fiúk. Vagy nem tartják tiszteletben.

Dani: Akkor lehet, hogy nem véletlen, hogy az apa ilyenkor nincs ott, ahogy a legelején ezt meg is jegyeztem. Mennyiben segíthetné ezt a folyamatot vajon, vagy hogy befolyásolná, ha az apa jelen volna? Mert semelyik ilyen helyzetben, ahol ezzel találkoztam, nem voltak jelen az apák. Meghaltak, vagy leléptek.

Laci: Most erről a férfi bevatások jutottak eszembe. Ilyen nyilvánvalóan nem történt meg ezeknek a fiúknak az esetében. Lehet, hogy ez egy ősi probléma, hogy a fiúk ottmaradnak az anyjuk mellén és hogy ezt már régesrég tudták. Az archaikus világban rítust építettek erre, hogy hogyan raboljuk el és szakítsuk el a fiúkat, mert se az anya nem akarja igazán, se a fiú nem akarja igazán a leválást. Ezért a férfiak mennek, leszakítanak az anyád melléről és onnantól közéjük tartozol. Velük alszol, az anyád onnantól máshogy néz rád, magázni fog, stb.

Dani: Egy bizonyos ideig tehát az apáknak türelmesnek kell lennie, különben, ahogy Laing észrevette, Ödipusz komplexust generálnak, azzal, ha túl korán akarják leválasztani a gyereküket, a fiukat az anyjukról. Viszont egy bizonyos kor után ezek szerint az apák feladata, hogy a fiúból férfi legyen.

Laci: Hogy férfiként megszüljék a fiukat férfivá.

Dani: Tehát nem is az anya feladata volna ez a második megszülés?

Laci: A férfi beavatási rítusoknak a jelképrendszere sokszor oda mutat, hogy a férfi is tud szülni — kapsz egy sebet, vérezni fogsz, szophatsz az ujjunkból, közénk tartozol. Nem csak a nők tudnak szülni. 

Dani: Akkor fel kell írni receptre ezekben a helyzetekben a fiúknak egy férfit, ha nem is a vérszerinti apjukat, de valakit, akit tisztelhetnek?

Laci: Hát igen. Jó kérdés, hogy ki az, ezeknek a fiúknak az életükben, akiket ők tisztelnek? Akikre azt mondják, úgy akarok élni, mint ő? Hogy úgy akarok viselkedni a nőkkel is, mint ő?