
Krámli András
Feldmár András munkásságát 2013 óta követi aktívan. 2014-től a Soteria Menedék Program önkéntese, ahol nagyon sokat tanult arról, miképpen lehet ‘jól’ együtt lenni krízisben lévő emberekkel.
A Feldmár Intézetet Büky Dorottyán keresztül ismerte meg, aki nagy hatással volt a gondolkodására társadalmi és közeleti kérdésekben.
2017-től óta számos projekt megvalósításában közreműködik az Intézetben. Legsikeresebb projektjeinek az újragombolt 2017-es Pszicho Filo Expot tartja, ahol többek között Vekerdy Tamás, Heller Ágnes, Mérő László, Vajda Mihály és Feldmár András is előadóként volt jelen, valamint a Nézőművészeti Kft-vel közösen szervezett színházi esteket illetve workshopot (Létezik-e függőség?; Amiről nem készült családi fotó; Hekkeld meg a történeted Scherer Péterrel). A Laingi hagyományt (Feldmár András Mestere) megelevenítve Andrással fut egy videós sorozata a youtube-on, 12 olvasmány címmel.
1989-es születésű, még élt valamennyit az előző rendszerben. Eredetileg közgazdász végzettségű. A pszichológia szakos tanulmányait mielőtt befejezte volna, abbahagyta. Hobbija a színház és az improvizáció, ezen tapasztalatokat ‘ultraspirituális’ irányű workshopjain előszeretettel felhasználja. A havi rendszerességű feldmári intervíziós csoport tagja, a kéthetenkénti Bem moziban megrendezésre kerülő Feldmár Filmklubban állandó beszélgető partnere.
Csoportjai, workshopjai a Feldmár Intézetben 2022-ben:
12 olvasmány
- A vágy őrület? (Ács Dániellel)
- Az angyal, aki ott van mögötted (Heves Andreával)
- Minden szokás illúzió? (Huszár Annamariával)
- A nem teljesen élt élet (Huszár Annamariával)
- A tökéletes hajszolása (Ács Dániellel)
- Nehéz (Heves Andreával)
- Prancercising (Jaskó Bálinttal)