Feldmár Intézet

Feldmár András és Tóth László beszélget

Honnan tudhatja egy nő, aki szóba áll egy ilyen pasival, hogy ez most abbahagyta az előtte levő áldozatnál, eldöntötte ezt, vagy mégsem és tovább akarja csinálni?
Hogy lehet tájékozódni így ebben a világban?

Laci: Két hete történt, hogy egy pasi meg egy nő elment kirándulni. Eltűntek, nem találták őket napokig, majd néhány nappal később megtalálták a nőt egy zsákba csomagolva az út mellett. Utána napokkal később elfogták a férfit is. Sokan felháborodtak nemcsak azért, mert megöltek egy embert, hanem azért is, mert ennek a férfinak már volt egy ún. bántalmazó múltja. Rendszeresen verte a barátnőit és ezt tudták is róla. Néhány éve a legutóbbit olyan súlyosan megverte, hogy az feljelentette. Erről kültéri kamerás felvétel is volt. A bíró a megbocsátásra és a szeretetre hivatkozva másfél év felfüggesztettet adott neki. Az ezt követő barátnője lett a mostani áldozat, akit vélhetően megölt. Számomra azért is megrázó ez, mert ott kirándultunk a barátainkkal, abban a völgyben, ahol ők is. Amikor jöttem hazafele az autóval másnap ott jöttem el azon az úton, amelyik mellett már valószínűleg ott volt a nő zsákba csavart holtteste. Mi meg mindenféle spyra-vel készültünk, hogy ha medvetámadás érne bennünket, akkor tudjuk megvédeni magunkat. A medvétől féltünk, miközben az ember veszélyesebb, úgy tűnik.
A másik tragikus eset, ami valahogy összekapcsolódik nekem ezzel. Ez szinte párhuzamosan történt itt Aszódon: egy apa elkábította és megölte a 14 és 16 éves lányait. Ezt az embert is már többször feljelentette az anya. Kötelező láthatásra, a törvény kötelezte a lányokat, hogy menjenek az őrült apjukhoz, aki kivégezte őket. Ő a vonat elé lépett és túlélte.

Sok érzés is kavargott bennem a történeteket olvasva és sok kérdés is felvetődött. Ahhoz kapcsolódtak ezek, hogy hogyan vigyázzunk magunkra, vagy hogy hogyan ne legyünk naivak. Ebből a két történetből látszik, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert azok, akiknek vigyáznia kellene ránk – az állam, a törvényhozás, vagy a büntetés végrehajtás -, nem végzik el a dolgukat megbízhatóan. És egy ilyen eset után az van, hogy mindenki levonja a tanulságokat, esetleg állítanak a rendszeren egy kicsit – de személyes szempontból, én magam csak egyszer kerülhetek ilyen helyzetbe. Aki verte a barátnőit – tudom, azt mondod, hogy ő nem egy bántalmazó, ne cimkézzük meg, mert ő egy ember, aki verte a barátnőit és abbahagyhatta volna, ha akarja, de az látszik, hogy nem akarta. Honnan tudhatja egy nő, aki szóba áll egy ilyen pasival, hogy ez most abbahagyta az előtte levő áldozatnál, eldöntötte ezt, vagy mégsem és tovább akarja csinálni?

Hogy lehet tájékozódni így ebben a világban?

FA: Azt hittem a nehezebb kérdést fogod először kérdezni. Ez a könnyebbik. A nehezebbik az, hogy honnan tudom én, hogy ilyet soha nem fogok csinálni. A kérdésedben benne van, hogy mintha a múlt megjósolná a jövőt. De ez nem így van. Ez nagyon ijesztő! Lehet, hogy valaki, aki verte a nőket az soha többé nem fogja verni őket. És lehet, hogy valaki aki soha nem emelt kezet nőre, az megöl egyet. 

Nem olyan régen két fiatal nő jött hozzám, akik nem ismerték egymást. Mind a kettő nagyon fel volt dúlva és ugyanaz a problémájuk volt: mindketten attól féltek, hogy ők nem biztosak abban, hogy nem pedofilok. Mindketten azt kérdezték, hogy honnan tudhatnák azt, hogy ők soha nem fognak szexuálisan bántalmazni egy gyereket. Meg voltam rökönyödve, hogy honnan jön ez a kérdés. Mindkettő fiatal, kulturált, intelligens nő volt és mind a ketten azt mondták, hogy ha léteznek pedofilok a világban és nincsenek ők és mi, csak mi vagyunk emberek, akkor honnan tudhatom, hogy én ezt nem fogom megtenni. Nekik nem jött könnyen az a gondolat, hogy vannak akik ezt csinálják és vannak akik nem. Fölmerült ugyanakkor mindkettőjükben, mintha ez a levegőben lett volna. Azt mondták, hogy ha véletlenül bennük van ez, hogy ők ezt megtennék egy bizonyos helyzetben, akkor inább öngyilkosok lennének, minthogy ezt megtegyék és nagyon komolyan problémáztak erről. Nem nagyon tudtam nekik mit mondani. Az ember nem tudhatja – csak annyit lehet mondani, hogy határozd el! Akármennyire is vágysz rá, akkor se csináld! A vágyaimat, az érzelmeimet nem tudom kontrollálni. Senki nem tudja. De el tudom határozni, hogy ha akármit érzek is, akkor sem adom be a derekam az érzésemnek. Ha nagyon akarok egy gyerekkel szexelni, akkor se fogok. És ha nagyon meg akarom ölni a barátnőmet vagy a feleségemet, akkor se fogom.

Csak azt tudtam nekik elmesélni, hogy mit mondott Laing egyszer, amikor részletesen belement abba, hogy milyen lenne szexelni az ő kislányával, aki hét éves volt akkor és az én kislányommal, aki szintén kb. hét éves volt és azzal fejezte be a játékot, hogy azok, akik valóban ezt megteszik, azok soha nem gondolkoznak róla. Nem kételkedik önmagában és soha nem gondolkozik arról, hogy mi lenne ha – csak megteszi. Az egyetlen, amit tudtam mondani nekik, hogy az, hogy őket ez a lehetőség zavarja, valószínűleg jelzi, hogy ezt nem fogják megtenni. Kérdeztem, hogy volt-e valaha impulzusuk egy gyerekkel szexuálisan játszani. Mondták, hogy nem. De mindkettő környékén történt egy ilyen eset, ahol egy felnőtt egy gyerekkel szexelt és őket az döbbentette meg, hogy hogyan nyugodhatnának meg afelől, hogy ők ezt soha nem fogják megtenni.

Én azt hittem azt fogod kérdezni, hogy honnan tudhatod biztosan, hogy te soha nem fogsz megölni egy nőt.

Laci: Erről valahogy azt gondolom, hogy ezt nem olyan nehéz eldönteni.

FA: Lehet. De lehet csak nem tudod elképzelni, hogy milyen körülményeknek kellene lenniük ahhoz, hogy ezt megtedd. Vagy te tényleg jobban ismered magad, már voltak rettenetes impulzusaid és tudod magadról, hogy bár nagyon akarsz valamit csinálni, de meg tudod fékezni magad. Például amikor valaki jön hozzám, hogy megtanulja, hogy hogyan szabályozza a dühét, akkor én azt mondom, hogy azt kell megtanulja, hogy elkerülje azokat a helyzeteket, ahol dühös lesz. Azt mondom neki, hogy ha én benne maradnék azokban a helyzetekben, amikben ő benne marad, akkor én is olyan dühös lennék, mint ő. Én csak megtanultam, hogy abban a pillanatban, amikor érzem, hogy kezdek dühös lenni, akkor menekülök. Inkább menekülök, mint ejakuáljak. A dühben is van pontosan ugyanaz, mint az ejakuálásban, amikor már nem lehet megállni. A vakító dühöt néha fekete, vagy vörös dühnek hívják, mert pirosat lát az ember, vagy feketét. A vizuális tér megszűnik. Egy bizonyos pont után nincs megállás és nem tudom, hogy mit csinálok. 

Szexuálisan meg tudom ígérni magamnak, hogy soha nem ejakuálok egy nőbe. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretkezzek vele. De abban a pillanatban, amikor érzem, hogy megyek afelé, akkor abba kell hagyni, akkor el kell menekülni. Ha olyan helyzetbe kerülnék veled, hogy egyre dühösebb leszek és cukkolsz engem, akkor mielőtt elveszíteném a kontrollt, akkor kell azt mondanom, hogy most viszontlátásra, majd holnap találkozunk, nekem most sétálni kell.

Laci: Én azt gondolom, hogy azért kérdeztem rá inkább arra az oldalára, hogy hogyan ne legyek én magam áldozat, mert nekem félelmetesebb ez a része. Valahogy nekem veszélyesebbnek tűnik, hogy engem megölnek, annál, hogy én megölök valakit. Lehet hajlandó lennék azt mondani, hogy a Feldmár azt mondta nekem, hogy a múlt nem határozza meg a jövőt, de közben nem lehet kitörölni ami a múltban történt. Valóban nem határozza meg a múlt a jövőt, de hogy én hogy vigyázzak magamra, ahhoz szolgáltat információkat.

FA: Értem amit mondasz, igen gyakran én is mondom, hogy vigyázzunk, hogy valaki aki lopott, azt nem szabad tolvajnak hívni, mert lehet, hogy soha többé nem lop. Bármikor abbahagyhatja és akkor bár sokszor lopott, most már nem lop. Lehet, hogy én bántom a nőket, de nem vagyok nőbántó, mert el tudom határozni, hogy mostantól kezdve nem bántom őket. Ha te egy nő vagy és találkozol velem, akkor honnan tudod, hogy ez igaz-e és miért vállalnád el a rizikót? Tulajdonképpen minden elhatározás, minden döntés olyan, mintha egy kaszinóban lennénk és azt kellene elhatároznunk, hogy pirosra tegyük a pénzünket vagy feketére. Mondjuk a barátaid mondanák, hogy a Feldmárral vigyázz, mert ez már sok nőt bántott. De te mégis rám teszed a pénzt, elvállalod, hogy nem túl valószínű, hogy bejövök, de ha bejövök nagy a nyeremény. Benne van az, hogy az áldozat azt hiszi, hogy ő megváltja a bűnöst, hogy vele más lesz, mint másokkal volt.

Volt egyszer egy filozófusok kávéháza, ahol a szexualitásról beszélgettünk. Volt egy nagyon jóképű pasas, aki felszólalt és elmesélte, hogy ő minden nőnek megmondja, hogy mielőtt elkezd udvarolni neki, hogy ő nem monogám, hanem poliamor. De neki tetszik a nő, biztos élveznék, ha szexelnének csak előtte szól erről. Akkor beleegyezik a nő és a pasi azért értetlen, mert a nők három hónapon belül dühösek rá, hogy ő nem hűséges. Megmondta, hát mit akarnak?! Nem hazudott, nem ígért senkinek semmit, sőt, szólt előre. Mégis dühösek lettek rá és úgy érezték, hogy a pasi a szörnyeteg, aki bántotta őket. Hát ebben is benne van, hogy az a nő, aki lefekszik valakivel, aki ezt mondja és nem veszi komolyan, az valószínűleg azt képzeli, hogy vele más lesz ez a férfi. Azt képzelheti a nő, hogy majd olyan jó lesz vele, hogy fölébred a poliamóriából és majd ővele más lesz, mert ő jobb, mint a pasi eddigi női. Ez benne van – ezt kellene feladni. Ez egy nagyon veszélyes játék, hogy velem jobban fog bánni az, aki másokkal rosszul bánik. Nagyon veszélyes! Nem valószínű. Nem lehetetlen, de nem valószínű.

A másik dolog amit mondanék még ide, hogy az első órában, amikor találkozol valakivel, ha nagyon odafigyelsz, akkor minden benne van az első órában, ami később történni fog. Ha vissza lehet gondolni részletesen az első órára, amit együtt töltesz egy ilyen emberrel, ha nagyon odafigyelsz, akkor tudhatod, hogy attól, aki így viselkedik jobb rögtön elmenekülni. A pasi nem szereti őt. Nincs meg a szeretet minimuma, tudod, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. 

Mondjuk olyan nőkkel, akik a múltban nem szerették a pasijaikat, te lehet megpróbálnád, hogy hátha téged szeretni fognak. Másokat bántottak, de téged szeretnének. Tudnának bántani, de téged nem fognak. Az első órában már biztos, hogy bántatnának. Lehet ez a pasi is már akkor bántotta a nőt, vagy hazudott neki, vagy tárgyiasította.

Van erre egy jó példám. Egy francia filmben egy gyönyörű nő ül egy bisztró asztalánál kint a napsütésben Párizsban és ír valamit. Egy férfi egy másik asztalnál észreveszi a nőt és nyilvánvaló, hogy nagyon tetszik neki. Föláll, odamegy, megkéri, hogy leülhet-e -a nő mondja, hogy persze. Nagyon élvezik egymást, nagyon jó a beszélgetés, majd a pasi azt mondja, hogy menjenek sétálni. A nő beleegyezik. Kifizetik a fogyasztást és elmennek sétálni. A Szajna fölött az egyik hídon megállnak középen és nézik ahogy a víz folyik a híd alatt. A pasi egyszer csak megkérdezi, hogy mit írt, amikor odament? A nő válaszol, hogy a naplójába írt. Itt van nála? Persze itt van a ridiküljében. A pasi akkor belenéz a nő szemébe és azt mondja, hogy ha most bedobja a folyóba a naplót, akkor elveszi feleségül. Én amikor először láttam ezt a filmet, egy rettenetes érzésem volt abban a pillanatban, hogy ha a nő ezt megcsinálja, akkor ez egy rémfilm, egy horrorfilm lesz. A nő bedobta. Attól fogva a pasas dominálta és egy szadista-mazochista film lett belőle, ahol végül is a pasas majdnem megöli a nőt. Ott volt az első órában, hogy ha ezt csinálod, akkor mi lesz. Itt már arról tárgyalt a pasi, hogy milyen fajta kapcsolatban akar lenni ezzel a nővel. A nő vagy nem vette észre mi történik, vagy tudat alatt ezt akarta. Belement. Én, ha ő lettem volna, rögtön mondtam volna, hogy soha többé nincs viszontlátás, menj a picsába. Ott kellett volna kilépnie.

Laci: Te András, én nem úgy gondoltam! Bocsánatot kérek és ez soha többé nem fog előfordulni. Adj kérlek még egy esélyt! Mi van, nem lehet hibázni?

FA: Nem. Én amikor a randi kezdetén vagyok és te azt mondod nekem, hogy felhívlak holnap háromkor és fél négykor hívsz fel, akkor kész. Ennyi volt. Rövid az élet! Bazd meg, nekem te nem kellesz! Aki azt mondja, hogy háromkor felhív, de csak fél négykor hív fel az már mondja nekem, hogy ne számítsak rá. Én számítani akarok arra, akivel időt töltök. Akkor mondhatod, hogy most mi van, csak fél óra volt. De hát ha vigyáz az ember magára az ilyen. Mondom: rövid az élet! Miért ne találjak magamnak valakit, aki ha azt mondja, hogy háromkor hív, akkor háromkor hív is. Vagy ha nem tud, akkor három előtt szól, hogy sajnos valami közbejött. Ez például egy egyszerű ökölszabály, ami Hegeltől, a filozófustól származik: csak a rabszolga vár. A mester, az úr soha nem vár. Akármilyen kapcsolatban, aki várat téged, az úr akar lenni és téged a szolgájává tenni. Hát kell a francnak! Nagyon egyszerű!

Még egy érdekes dolog: miért lehet az ember olyan dühös, hogy meg akarja verni a másikat, akár egy gyereket is? Szerintem olyan szülő nincs, aki nem akarja megverni a gyerekét. Nagyon kell szeretni a gyereket, hogy az ember ne verje meg. Miért is? Mert mindegyikünkben van valami olyan, hogy ha közel vagyok hozzád, akkor azt akarom, hogy egyek legyünk. Sőt, azt hallucinálom, hogy egyek vagyunk. De az azt jelenti, hogy a saját szempontomból úgy akarlak mozgatni téged, mint ahogy a saját kezemet mozgatom. Abban a pillanatban, amikor mást csinálsz, mint amit én akarom, hogy csinálj, abban a pillanatban, amikor nem tudom nem látni, hogy te nem én vagyok, hogy te egy különálló, másik ember vagy, abban a pillanatban, amikor emlékeztetsz arra, hogy a te akaratod és az én akaratom nem egy, akkor az olyan, mintha a kezem csinálna valamit, amit én nem akarok. És a kezemet akarom kontrollálni. Meg akarom verni a kezemet, hogy ne csináld! És ha a kezem olyanokat csinál, amit én nem akarok, akkor azt mondom neki, hogy le fogom vágni. Inkább levágom, minthogy szégyelljem magam azért, mert a kezem olyanokat csinál, amit én nem akarok. Ha te vagy a szeretőm és másokkal baszol, akkor nagyon dühös leszek, mert te az enyém vagy. És az én kezem csak az én faszommal játsszon! Ha a kezem elkezd játszani valaki más faszával, hát az olyan rossz, hogy akkor inkább levágom a kezemet.

Laci: Te nem is tudod ennek az előzményeit, meg hogy mennyire beletrafáltál most ebbe. Az előző nőt, akit felvett a kamera amikor verte az utcán, azt azért verte, mert együtt voltak valahol, ahol balhéztak és a nő mondta neki, hogy én ezt a beszélgetést befejeztem, külön megyek haza egy másik úton nem veled. Ennyi volt – önálló életre kelt.

FA: Képzeld el, hogy a kezed azt mondja, hogy én nem jövök veled haza, én itt maradok, vagy másik úton megyek majd haza. Akkor vége az egésznek. A kezem az velem jön. Ha nem akar, akkor megverem. Az ilyen erőszakot mindig az indítja be, hogy arra emlékeztetsz, hogy nem vagyunk egyek.

Laci: Amiről az előbb beszéltél, az valahogy rohadtul nincs benne a köztudatban. Nincs benne abban, ahogy felneveljük a gyermekeinket és nincs benne abban, amit tanítunk nekik, hogy figyelj oda az első órában és hagyd ott a picsába, aki nem bánik jól veled!

FA: Hát igen! Azért, mert nem én vagyok az oktatási miniszter. Ha én lennék, akkor ez benne lenne a curriculumban.

Laci: András, olyan csak fejlődő országokban van. Itt egy rendőr felelős az oktatásért.

Arra vannak nevelve sok helyen a gyerekek, vagyis a jövendőbeli felnőttek, hogy te hülye vagy és el kell tűrd a másoktól amit tesznek veled, akkor is, ha az neked nem jó. Mert eltűrni dolgokat valami hülye erény ebben a kultúrában.

FA: Az egész dolog az engedelmességről szól. Nagyon sok családban még ma is engedelmességre nevelik a gyereket: egy jó gyerek az engedelmes. Ez azt jelenti, hogy akik jó gyerekek, azok áldozatok lesznek, mert valaki majd jön, aki azt akarja, hogy engedelmeskedj. Az is, hogy várj rám – ezt a kutyának mondják: ülj, várj! A kutyának is engedelmeskedni kell. Ha te leszel a feleségem, akkor engedelmeskedj!

Laci: Az engedelmesség elvisz a másik tragédiához, a két meggyilkolt testvérhez. Ilyen eset is volt tavaly, vagy tavalyelőtt mégegy. Az apa egy őrült volt, de mégis kötelező odaadni a gyereket láthatásra és két év alatt így három gyereket gyilkoltak meg minimum mert engedelmeskedni kell a baromságnak, egy hülye törvénynek, vagy a hülye kötelezettségnek. Valahogy senki nem vállalta, hogy ha akármi van, akkor sem mennek oda a gyerekek. Mert ami történt, annál mi lehet rosszabb?

FA: Dolgoztam egyszer egy kilenc éves lánnyal és az anyjával – az apjával nem, mert már elváltak amikor engem behívtak. A kislány nem akart az apjával lenni. A törvény azt mondta, hogy kell. A törvényt nagyon pontosan elolvastuk és az volt benne, hogy az anyának oda kell vinni a gyereket ahol az apa lakik. A gyerek nagyon okos volt és megállapodtunk, hogy nem kell kiszállnia az autóból. Ha az autóból a gyerek nem akar kiszállni, az anyát nem büntetik meg, a gyereket nem fogják megbüntetni és az apa pedig nem ráncigálhatja ki az autóból a gyereket, mert akkor őt fogják megbüntetni. Volt egy időszak, kb. három hónap, amikor minden alkalommal ez történt: a nő odavitte a gyereket, a gyerek abszolút nem engedelmeskedett, azt mondta ő nem jön ki a kocsiból, az apa pedig nem tudta mit csináljon, hát beperelt engem, hogy micsoda pszichológus vagyok én, hogy a kislányát arra biztatom, hogy ne  engedelmeskedjen neki meg a törvénynek. Nekem pénzbe került ez. Az anyának az ügyvédje megvédett, de pénzembe került, hogy kiálltam a kislányért. Még akkor is, amikor ezt nem lehetett megcsinálni, mert fiatalabb volt, akkor is arra biztattam, hogy próbálja meg a nemengedelmeskedést. Lesz egy időpont majd nemsoká, talán tizenkét éves kora után, amikor már a rendőrség sem kényszeríti, hogy olyannal töltsön időt, akivel nem akar. A legtöbb pszichológus ezt nem engedi meg magának. Én Vekedyvel teljesen egyetértettem abban, hogy én a gyerek cinkosának kell lennem, akármi is történik. A törvény egy szamár!

Még valami eszembe jut, amit mondanék neked, ha nem akarsz soha többé áldozat lenni. Tanulj meg egy harcművészetet! Szerintem minden nő feketeöves kellene legyen, hogy abban a pillanatban, amikor valakinek azt mondja, hogy STOP és nem áll meg, akár szexben, akár agresszióban, akkor tudja eltörtni a karját.

Laci: Képzeld el, hogy beszélgettem valakivel, akit bántottak és nyilván ezt tanácsoltam neki, hogy tanulja meg megvédeni magát, mert ez a legbiztosabb módja, hogy többé ne legyen kiszolgáltatva másnak. Megtörtént vele, hogy volt egy pasija, aki bántotta és sikerült megszabadulnia tőle. Úgy volt vele, hogy ez csak egyszer fordult elő, ezen túl van, ez soha többé nem fog előfordulni.

FA: Az az ő baja. Nem lehet embereket erre kényszeríteni – inkább csak jó ha tudjuk, hogy ezek a lehetőségek. Érdekes módon, ha én tudom, hogy el tudom törni a karodat, vagy el tudok menekülni tőled akármit is akarsz, az nem jelenti azt, hogy én ezt a hatalmat használni is fogom. Csak akkor, amikor valaki nem szeret engem. Vannak emberek, akik félnek attól, hogy megszerezzék ezt a hatalmat, mert attól félnek, hogy ez majd korrumpálni fogja őket. Mintha minden hatalom bajt okozna. Mintha a hatalom és a szeretet nem mehetne együtt. Hát dehogynem mehet együtt! Én nem foglak téged bántani a fekete övemmel, amíg te nem ijesztgetsz engem.

Laci: Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy csak azért nem bántalak, mert nem tudlak, mert nincs erőm vagy hatalmam rá. Vagyis ha tudnálak bántanálak. Nem akarlak bántani tudni, gyenge akarok maradni, mert csak így tudok úgy tenni, mintha szeretnélek.

És akkor mi van azzal, hogy a hatalom korrumpál, a korlátlan hatalom korlátlanul korrumpál?

FA: Ez nem igaz. Sőt – Rollo May írt egy könyvet, aminek a címe: Szeretet és akarat (Love and Will). Ebben azt mondja, hogy a szeretet akarat nélkül szentimentalitás és az akarat szeretet nélkül kegyetlenség. Tehát nem vagy-vagy, hanem is-is. Csak akkor mondhatom, hogy szeretlek, hogy ha van hatalom mögötte. Ha mondjuk te egy szegény cigány gyerek vagy és megbarátkozom veled valahol és amikor elindulok vissza az én gazdag életembe, akkor azt mondom a terapeutámnak – valaki mondta ezt nekem -, hogy sírok miközben vezetem az Alfa Rómeómat vissza a városba, azért, hogy veled mi lesz. Ez szentimentalitás! Ha van hatalmam és szeretem ezt a gyereket, akkor minimum, hogy beteszek a bankba egy csomó pénzt, hogy kamatozzon a bankba, hogy amire felnő, akkor mehessen az egyetemre és legyen pénze. Ha csak sírok, mert neki olyan rossz, az üres szentimentalizmus. A hatalmam, ami van, azt jóra fordíthatom. Vagyis nem minden hatalom korrumpál. A hatalom az veszélyes, de ez nem jelenti azt, hogy tudok szeretni hatalom nélkül. Ha azt mondom, hogy szeretlek, akkor minimum azt kell, hogy néhány év múlva te azt mondd, hogy neked könnyebb és gazdagabb lett az életed velem, mint lett volna nélkülem. Ha nincs hatalmam, akkor nem lesz könnyebb és gazdagabb az életed velem. Akkor nehezebb lesz és szegényebb. Naná, hogy kell hatalom! De nem hatalom valaki fölött, hanem hatalom ahhoz, hogy azt tegyem amit akarok és ne tegyem, amit nem akarok. Kétféle hatalom van. A szeretet soha nem használja a hatalmát arra, hogy valakit kontrolláljon. A szeretet mögé teszi a hatalmát annak, akit szeret, hogy szabadabb legyen, mint a szeretet nélkül. De a hatalmat lehet úgy is használni, hogy kevésbé legyen szabad a másik. Csak az nem szeretet.

Laci: Hatalom nékül ez esetben nem is tudlak szeretni. Nem tudok tenni semmit, nem tudok adni semmit neked. Harcolnom kell, hogy legyen hatalmam szeretni!

Voltak, akik erről a pasiról úgy beszéltek, mint szegény beteg áldozatról, akinek súlyos sérülései vannak és senki nem segített rajta, hogy hogyan hagyja a nők verését. A bíróság kötelezte, hogy menjen anger managementre, de az bullshit, hogy ha nem ő akar valódi segítséget kapni ebben. Ez viszont már gyomorforgató, amikor a gonoszt próbálják áldozati bárány szerepébe tenni.

FA: Ja! Szegény Hitler! A gyererekkora miatt volt olyan amilyen. Hányingert gerjesztő. A pszichológiának az egyik legrosszabb, leggonoszabb hatása, hogy a rosszból beteget próbál csinálni. Az, hogy én miért akarok valakit bántani, azt nem lehet megmagyarázni a múltammal.

Laci: Most eszembe jutott, hogy írtam egyszer egy karcolatot a te bíztatásodra még 2013-ban és úgy volt, hogy bekerül majd valamelyik Dorkával közös könyvetek végére, de utána valahogy mindig lemaradt. Most feltöltöm és beteszem ennek a beszélgetésnek a végére. Az a címe, hogy Fantázia Lucifer terápiájáról.

FA: Szerintem benne van a Bibliában minden, de a pszichológusok attól félnek, hogy butának fogják tartani őket, ha komolyan veszik a Bibliát. De benne van, hogy az Isten megkérdezte az arkangyalokat, hogy szolgálják-e őt, akkor mindegyik azt mondja, hogy igen, Lucifer azt mondja, hogy nem. Ez nem egy betegség, ez egy döntés. Az arkangyaloknak volt szabadságuk arra, hogy szolgálják az Istent, vagy ne. Az Istennek egy döntése volt, hogy nem végezte ki Lucifert, hiszen, mint egy cigarettát elnyomhatta volna, de nem, csak elküldte a pokolba. Ebben benne van, hogy mindenkinek egy döntés, hogy szeretem az életet, vagy utálom az életet. Hogy életért, vagy élet ellenes vagyok. Nem kell szeretni az életet. Általában úgy van, hogy ha kellene szeretnem, akkor nem tudom. Mert a követelés megöli a vágyat. Nem lehet követelni az emberektől, hogy jók legyenek. Meg kell adni a szabadságot az embereknek, hogy rájöjjenek, hogy jobb jónak lenni, mint nem jónak. Aki nem jön rá, azokra vigyáznunk kell, azokat el kell különítenünk. Mindenkinek szabad akarata van.

A Ridikül műsorban voltam egyszer, ahol volt néhány nő, akit bántalmazott a partnere. Hát én majdnem megvertem az egyiket, olyan dühös lettem rá. Megkérdeztem, hogy miért maradt a férjével, aki néha-néha jól megverte. A nő meg azt mondta, hogy nem lehet egy beteg embert otthagyni. Ennyire buták vagyunk, ennyire belénk van szuggerálva, hogy amikor valaki rossz, akkor inkább azt hisszük, hogy beteg, ahelyett, hogy azt mondanánk hogy rosszalkodj, csak ne körülöttem. De ha beteg vagy, akkor bűntudatom van, hogy elküldenélek, vagy otthagynálak. De hát az nem egy betegség, ha megverlek.

Itt most hozott a legfelsőbb bíróság egy döntést arról, hogy ha megváltozott tudatállapotban bántalak téged, akkor nem vagyok felelős érte. Ez teljesen őrület, mert mostantól ha meg akarlak ölni, akkor beveszek valamit, megöllek és azt mondom, hogy nem tehetek róla. Eddig is voltak olyan országok, ahol enyhítő körülmény volt az, ha valaki ittasan bántott valakit. De voltak olyanok is, ahol ez súlyosbító körülmény volt, mert az mondták, hogy ezt előre terveztem és innom kellett ahhozt, hogy ezt meg tudjam tenni veled.

Laci: Vagy – tudtad, hogy az ivás kockázatos és mégis ittál. Lehetőséget adtál arra, hogy ez megtörténjen.

FA: Itt vagyunk a XXI. században és ilyen hülyék vagyunk az etikában, hogy még mindig azt sem tudjuk, hogy mi van fent és mi van lent.

Laci: Nagyon nehéz ez a téma, hogy hogy tudunk erről beszélni úgy, hogy ne sértsünk kegyeleti dolgokat és ne hibáztassuk az áldozatot, de közben tudjunk beszélni a témáról és felelősségről. Vékony jég – remélem nem szakad be alattunk!

Nekem az idei karácsony…..

Vigyázat! Szomorú és személyes!

Amikor elterveztem, hogy mit is fogok ezzel a címmel a karácsonyi hírlevélbe csinálni, még éppen csak hogy elkezdődött az ősz. A nyári napfény illata még az orromban, a víz hűsítő érzése a bőrömön, az ég bárányfelhős kékje a szememben.

Gondoltam az lesz majd a jó móka, karácsonyi hírlevélben kedves, szívet melengető üzeneteket gyűjtök majd össze videó formájában azoktól az emberektől, akikkel a legtöbb időt töltöttem, s akik fontos szerepet játszanak az életemben, s, hogy ezt majd jó kis csokorba fűzöm, hadd melengesse mindannyiunk szívét.

Aztán persze ahogy lenni szokott, ember tervez, Isten végez. A sok feladat, a folyton  bekövetkező változásokra történő reagálás, elvitte a figyelmemet,és  az energiámat a videók elkészítésétől. Ahogyan az évben eddig már sokszor, úgy most is,  számtalan tervet kellett kidobnom, újra terveznem, reagálnom a megváltozott körülményekre. 

S ahogy közeledett a leadási határidő, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a kedves videó csokorból biztosan nem lesz semmi. Amikor ez végleg tudatosult bennem, éppen a temetőbe tartottam. Elvinni azoknak a karácsonyt, akik már nincsenek itt velünk. Nekem nagyon sokan vannak, túl sokan is. Azon gondolkodtam, amíg odafelé tartottam, hogy az idén elvesztettem az utolsó embert is, aki tanúja volt gyerekkorom karácsonyainak. Aki velem együtt tudott emlékezni arra, ahogyan megdézsmáltuk már jóval karácsony előtt a nagymamánk karácsonfáján a szaloncukrokat. Arra, ahogy minden pillanatban, ha egyedül voltunk – felnőttek nélkül – vad ötletelésben kutattunk az ajándékok után. Nálunk, náluk, nagyinál, a pincétől a padlásig, mindenhol. S akinek szintúgy dagadt a melle a büszleségtől, mint az enyém, amikor valakinél sikerült megtalálni a felnőttek által eldugott ajándékokat. Sokszor  -mivel be voltak csomagolva-, azt sem tudtuk, hogy mi rejtőzik a csomagolás alatt, de akkor meg jól lehetett találgatni a nagysága, a súlya, s minden jellemzője alapján, hogy mit is rejthet a csomag.

Aztán megérkeztem az első temetőbe, majd a másodikba, ahol szembesülhettem a rongálással, hogy amit előzőleg ott hagytam, abból jó esetben csak azt vitték el, amire szükségük volt az arra járóknak, de rossz esetben mindent abból amit halottak napján a sírokra került.. Tudom, akik ott fekszenek nincs rá szükségük. Nekem van rá szükségem, hogy ott legyen. Nekem fontos, s engem bánt a hiányuk. Én csodálkozom rá megtört szívvel, hogy most tényleg valakinek erre van szüksége. Beleérez-e abba, hogy hogyan érezheti magát az akinek ez fontos?

Biztosan nem. Úgy ahogy nem érzünk együtt egymással máskor sem, nem figyelünk egymásra, nem segítünk egymásnak. 

S ezzel a fájdalom ami e-nélkül is ott van a szívemben csak tovább erősödik. Jól lehet sírni az autóban vezetés közben. Azt hiszem ezt már begyakoroltam.

Aztán váratlanul a semmiből érkezik egy telefonhívás, ami kisöpri a szememből a könnyeket. Nem számítottam rá, meglepetés volt, s nagyon kedves a szívemnek. S akkor amikor vége a hívásnak rácsodálkozom, hogy jééé, hát még nevettem is. Nincs itt a világ vége. Szóval Van élet a halál előtt! Éljünk, amíg csak lehet! Nevetve, sírva, szeretve!

Boldogabb karácsonyt mindenkinek! 

NEKEM AZ IDEI KARÁCSONY nem más mint az eddigiek. Örülök, hogy nő a fény és hervad a sötétség, örülök, hogy küldhetek ajándékot a gyerekeimnek, örülök annak amiket én kapok, amíg lélegezni fogok, csodálkozni fogok a sok csodán.

Mindenkinek csak jót kívánok!

Nekem az idei Karácsony a feleségem. A meleg otthonunk. A jó ételek, a későn, de együtt kelés, a zenék, a hangulat, séta a Várba, filmeken alkudozás, hogy mit nézzünk este. Emlékezés az elvesztett szeretteinkre. Telefon, vagy integetés az ablakból azoknak, akik élnek. Ráhangolódás és kibékülés azzal, ami van. Apró, személyes, pillanatnyi örömök, összekapások. A szeretet ünnepi hétköznapisága, hétköznapi ünnepélyessége. 

Nekem a karácsony a lélek Etnája. 

Egy rétegvulkán, egy lávafolyam:

ha jó helyen állok, lenyűgöző!

Nekem az idei karácsony csütörtök este és péntek és szombat. 

Remélem nem lesznek nagy kilengések, nem fertőződök meg és nem fertőzök meg senkit.

Nekem az idei karácsony egy karácsony, aminek ha vége, akkor végre megint  rendes csütörtök lesz és péntek és szombat, amiket nem előz meg sötétség és vásárlási szokások és koszorús vasárnapok, hanem csak egy szerda.

Nekem az idei karácsony a 117. karácsonyozással töltött napom, ami elég sok szerintem. Ha leszek öreg több, mint fél évet karácsonyoztam majd az életemből – na tessék!

Gyerekkoromban, ha féltem, a karácsonyra gondoltam. Jó erősen. Általában sikerült magamat odavarázsolni. Mert akkor tényleg béke volt, senki nem haragudott, nem kért számon. Nem volt iskola, szülői értekezlet, a bizonyítvány okozta földrengésen és vulkánkitörésen is túl voltunk. És, ami a legfontosabb, mindenki igyekezett. Ajándékok, ünnepélyesség, kedvesség, figyelem. Tudnálak bántani, de nem teszem. Ha máskor teszem is, itt és most szünetet tartok és szeretlek. Ez a szünet a  karácsony. Igyekezzünk, emberek!