„Az igazság az, hogy minden pillanat új és hogy a múlt soha nem jósolja meg a jövőt.„
Feldmár András és Tóth László beszélget
90. Zsoltár
1 Mózesnek, Isten emberének imádsága. Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. 2 Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten! 3 A halandót visszatéríted a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza, emberek! 4 Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel. 5 Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: 6 reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. 7 Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, 8 ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. 9 Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. 10 Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. 11 Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod? 12 Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! 13 Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! 14 Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vígadjunk és örüljünk egész életünkben! 15 Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megaláztál, annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt! 16 Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! 17 Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!
TL: Olvastad a zsoltárt?
FA: Igen!
TL: Ismerted?
FA: Nem – de ismerős volt. Kicsit olyan, mint a magyar himnusz…
TL: Igen, kicsit szomorú.
FA: Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt és mostmár elegünk van. Nem tudom mire akarsz fókuszálni – egy mondatot emeltél ki… Miért dühös az Isten? Azt mondja, hogy azért csinálja ezt az egészet, mert dühös. Hát mi a fasz?!
TL: Azért múlik el az élet, mert dühös az Isten?
FA: Hát ez egy hülyeség! Ha nem lenne dühös, akkor örökké élnénk? Akkor nem küldött volna ki minket az Édenkertből…
TL: Akkor nem lenne elválasztás.
FA: Minden egy lenne.
TL: És akkor örökké élnénk.
FA: De akkor nem lenne én meg te. Akkor csak ő lenne, az Isten, az Egy.
TL: És az egyfolytában lenne.
FA: Igen, de az engem nem érdekel! (nevet)
TL: És azért, mert tudod, hogy ez téged nem érdekel, azért van ez az egész.
FA: Na, akkor mi a témánk?
TL: Arra gondoltam azt dobom fel, hogy ilyenkor kicseréljük a naptárt, de általában csak annyi történik, hogy egyik nap szerda volt, utána csütörtök van – megy tovább minden, de úgy csinálunk, mintha valami nagy dolog történne. Ausztráliától kezdve Kanadáig tűzijátékokat csinálnak az emberek, zajonganak és berúgnak, színházba mennek és esznek, mintha nem lenne holnap és egy nagy csinadrattát csinálnak évente egyszer egy meghatározott képzeletbeli ponton a Nap körül. Szerinted ennek a mi a funkciója? Mi történhet ilyenkor?
FA: Ez az extázis, ami azt jelenti, hogy egy lapos felületből az extázis egy pont ami fölötte van, pl. a Mount Everest az egy extázis a szaharai sivataghoz képest, mert kiáll, fennáll, kilóg a mindennapiból. Tehát vannak a mindennapi feladataink, mint a mosogatás, meg a főzés, meg a mosakodás és akkor van az extázis és szerintem ebben van valami emberi dolog: ha csak a mindennapi dolgaink vannak, akkor megunjuk őket, akkor abba bele lehet fulladni, attól el lehet szomorodni, attól az ember életkedve elmehet és akor szüksége van valami extázisra. Az olyan, mint az orgazmus. Néha kell egy orgazmus! Mert orgazmus nélkül olyan lapos minden. Egyszer egy évben legalább elsülnek az emberek: tüzijáték meg minden… Ez egy ilyen nemzetközi orgazmus, hogy emlékeztessük egymást, hogy nem kell mindennapinak lenni, hogy van ünnep, hogy van Extázis. Nemcsak extázis van, hanem túlzás – túl sokat eszik, túl sokat iszik, túl sokat ugrál, túl sokat táncol, túl sokat szeretkezik – mindez meg van engedve – olyan, mint a farsang. Ott is egyszer egy évben az ember elengedheti magát. Mondjuk ha egy kutya a lelkem, akkor egész évben rövid pórázon húzom magam mellett és akkor egyszer-kétszer egy évben elengedem a pórázról, hadd csináljon amit akar, oda szarhat ahova akar, azt ehet amit akar, megtámadhatja a szomszédot. Egyszer egy évben nem kell a kutyának pórázon lenni.
TL: Az is benne van ebben, hogy úgy csinálunk, mintha valami új kezdődne. Hogy tényleg kezdődik-e valami új az jó kérdés, de valahogy amióta van ember, ezt a dolgot megünnepelte. Még a régi ősi vallásokban is megvolt az újév ünnep és azt fejezte ki, hogy egy év alatt annyira megromlott minden amik mi vagyunk, hogy most elpusztul, vagy visszatér a nullába és holnaptól pedig elölről kezdődik az egész.
FA: Szerintem ez is egy szimbolikus hazugság. De ha valamire mutat, akkor arra mutat, hogy az igazság az, hogy minden pillanat, ezek is, miközben beszélgetünk és nézünk egymásra, minden pillanat az utolsó pillanat. Még egy ilyen pillanat nem lesz. És még egy ilyen se… és már ez is elmúlt… és már ez is… és ennek is vége és ez is egy új pillanat. Az igazság az, hogy minden pillanat új és hogy a múlt soha nem jósolja meg a jövőt. Tulajdonképpen radikálisan szabadok vagyunk és akármi történt eddig, az nem jelenti azt, hogy folytatódni fog. Szerintem minden reggel meg kell ünnepelni azt, hogy feljön a Nap, mert bár úgy tűnik, hogy minden reggel feljön, ez nem törvényszerű. Ahogy a Török Sándor bácsi mondta nekem: vagy minden csoda, vagy semmi nem az. Így csodálkozunk egyszer egy évben, de tulajdonképpen minden csoda – minden reggel újév. Amikor én utoljára beszéltem veled – már alig emlékszem, már elmúlt. Ez egy új találkozás. Ahogy Bion mondja, a terapeutáknak még a századik órán is amikor bekopog a páciens, akkor is úgy kell rá nézni, mintha először találkoztunk volna vele. Nehogy úgy fogadjuk, mintha már ismernénk. Adjunk neki száz százalék szabadságot, hogy most az legyen aki akar lenni. Ne legyen előítéletünk, hogy most jön a #tóthlaci. Hát mit tudom én, hogy ki a #tóthlaci ma! És főleg mit tudom én ki lesz 2020-ban! Tehát nem tudom ki leszel a következő pillanatban.
TL: Erről két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy lehet ezért tesznek újévi fogadalmakat az emberek: most megint nullában vagyunk és mostantól teljesen más leszek ettől a perctől, mint ami eddig voltam.
FA: Szerintem ez azért egy hazugság, mert miért jönne ki jobban az ilyen? Minden pillanat egy kritikus pillanat. Minden pillanatban elhatározhatom, hogy mostantól fogva egy csepp alkohol sem fog a számon belém kerülni addig amíg meg nem halok. Ezt el lehet határozni bármikor, nemcsak újévkor, nemcsak szilveszterkor. De még ha szilveszterkor is határozom el – szeretném tudni a statisztikát, hogy mennyi ilyen elhatározást tart be az ember. Tulajdonképpen ha tényleg döntenénk, hogy a feleségemmel egyszer nem beszélek soha többé, vagy többé nem iszom, vagy többé nem hazudok, ha tényleg eldöntöttem, akkor nincs kiút – mert akkor akárhogy is érzem magam, akármennyire is akarok valami mást: eldöntöttem – kész. Schopenhauer egyszer eldöntötte, hogy minden délután kettőkor sétálni megy akármi van: akár beteg, akár nem, akár esik az eső, akár nem, akár havazik, akár vendégei vannak, akár nincsenek – mindig. Ha például ott voltál két óra körül, akkor csak úgy folytathattad a beszélgetést vele, ha mentél vele sétálni – mert ő ment sétálni, mert eldöntötte, hogy minden nap két órakor elmegy sétálni. Ő sokat írt az akaratról és praktikusan akarta tudni, hogy mi az: dönteni. Mindegy, hogy mit dönt az ember csak tartsa meg. Ez az emberi lehetőségek egyike. Állatok nem döntenek.
TL: Az emberek pedig csak úgy csinálnak néha mintha döntenének…
FA: Igen! – de van az az emberi lehetőség, hogy valaki valójában dönthet. Laing egy évvel azelőtt hogy meghalt, eldöntötte, hogy soha többé nem iszik alkoholt. És nem is ivott – szerintem azért halt meg mert abbahagyta az ivást.
TL: A másik dolog ami eszembe jutott, hogy egy ősi vallásban azt mondták, hogy az istenek már eldöntötték eddigre, az újév ünnepére , hogy mi lesz a következő tizenkét hónapnak a sorsa és most csak ünnepélyesen kihirdetik: ez az újév ünnepe maga. És bár minden pillanat kritikus pillanat és minden pillanatban lehet döntést hozni, hogy valami teljesen mást csinálunk ezután, mint addig, de ebben valahogy benne van az is, hogy ami történni fog a jövőben, annak a magvai már el vannak szórva, már most el vannak ültetve.
FA: Te most éppen görögöt játszol. Úgy csinálsz, mintha görög lennél. Az ógörögök azt hitték, hogy az istenek bábjai, az istenek marionettjei vagyunk és az istenek – mondjuk téged a Pallas Athéne zsinóron rángat, visz ide-oda és azt csinál veled amit akar, engem mondjuk a Zeusz táncoltat és ha én veled akarok lenni, akkor nekem Zeuszhoz kell fohászkodnom, hogy hozzon engem közel hozzád, vagy Pallasz Athénéhez kell, hogy hozzon téged közel hozzám. De tulajdonképpen csak imádkozni tudunk, mert a sorsunk az istenek kezében van. Ez egy görög hülyeség! A zsidó hülyeség az más! Ott a sorsunk az volt, hogy rabszolgák leszünk Egyiptomban, de Mózes azt mondta, hogy a lófaszt! És van az exodus. Nincs sors, hanem végzet van. És a végzet a vége a dolgoknak, amit én határozok el. A sorsom az, hogy Budapesten születtem 1940-ben zsidóként pont akkor, amikor a nyilasok gyűjtötték a zsidókat, hogy égessék őket el. Ez volt a sorsom. De a végzetem úgy tűnik Vancouverben van. És ennek a magja nem volt bennem amikor megszülettem. Engem nem az istenek rángatnak, hanem én zsidó vagyok és oda megyek ahova akarok és megnyílik a Vörös-tenger előttem. Ha nem tetszik Egyiptom, akkor megyek a tejjel-mézzel folyó Kánaánba.
TL: Ezt teljesen értem, de én valahogy inkább arra értettem amit mondtam, hogy ami történni fog, vagy ami vár rám a következő évben, annak a magvait én magam már elültettem ebben az évben és így valaminek a következménye.
FA: Hát vagy igen, vagy nem! Ez olyan mint a karma: ha nekem most nagy bajaim vannak, akkor az azért van, mert rossz voltam egy előző életben. Ha most bajom van, az azért van, mert rossz voltam két héttel ezelőtt. Hát én szarok erre! Ez nem igaz! Vannak nagyon gazdag emberek, akiket megjutalmazunk azért, mert barmok. És vannak nagyon szerencsétlen emberek, akik nagyon jó emberek, mégis szerencsétlenek. Szerintem az az igaz, hogy ha rosszat tettem – balra mentem amikor jobbra kellett volna menni és megfordulok, ami a megbánást jelenti, azt mondom, hogy többet ezt nem csinálom, akkor az istenek és mindenki megbocsát nekem. Akkor az istenek nem foglalkoznak azzal, hogy nekem bűntudatom legyen, nem fontos nekik, hogy mennyit bűnöztem. A fontos az, hogy forduljak meg! A fordulás – a megtérés a fontos és az, hogy többé ne csináljam. Ezt minden pillanatban megtehetem, nem csak szilveszterkor. És abban a pillanatban ahogy megfordultam és már csak jót teszek, akkor minden el van felejtve. Az istenek nem akarnak büntetni, hanem csak azt, hogy ne folytasd a rosszat. Hagyd abba!
TL: A zsoltárból egy mondatot emeltem ki, amikor átküldtem neked. Azt kéri Mózes az Istentől, hogy taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Szerinted milyen a bölcs szív ebben a vetületben? Valaki nézi, hogy telik az idő. Elmúltam 38, te elmúltál 79, hogy lehet bölcs szívvel számolni az éveket, a napokat?
FA: Szerintem nem kell – számolni hülyeség. Van a Bibliában valami olyasmi, hogy meg kell számolni az embereket, a statisztikának a kezdete a népszámlálás. Az embert nem lehet megszámolni. Abban a pillanatban, amikor számolni kezded az embereket én már az egyike vagyok ezeknek; én egy magyar származású zsidó vagyok, én egy kanadai emigráns vagyok. Így már az egyike leszek egy csoportnak… Egy öreg ember vagyok, egyike az öreg embereknek.
TL: Azért számolják, hogy hány éves vagy, hogy mit lehet elvárni tőled és mire lehet számítani tőled.
FA: Semmire sem lehet, soha nem is lehetett – minden amit csinálok az egy csoda, attól függetlenül, hogy hány éves vagyok. Hát micsoda marhaság! – ez egy olyan skizofrén, pszichotikus dolog, hogy mindent meg kell érteni, hogy mindennek oka van, mindent meg kell magyarázni, mintha lehetne… Hát ez egy őrület! Ennek semmi köze nincs a valósághoz! Még egy olyan nincs mint én! Engem nem lehet számolni és nem azért csinálok dolgokat, mert valahány éves vagyok. Az igazság a Zen-ben azt mondja, hogy az egyetlen dolog ami biztos az életben, az a halál. A halál időpontja nem biztos. Hogy éljek? Ez egy jó koan, mert nemcsak az én halálom nem biztos. Meghalhattam volna három és fél éves koromban – majdnem elvittek a gázkamrába… Én gyakran úgy gondolom, hogy én már egy élő zombi vagyok, mert tulajdonképpen már kivégeztek három és fél éves koromban és csak véletlenül éltem tovább. 56-ban majdnem lelőttek a határnál. Kutyákat eresztettek ránk és lövöldöztek, de hát túléltem azt is. Ott is meghalhattam volna, tizenhat éves koromban. Más lenne ha a haláltól visszafelé számítanánk az életkorunkat, tehát ha mondjuk két éves lennék, mert tudnám, hogy két év múlva meghalok – te mondjuk húsz éves lennél, mert tudnád, hogy húsz év múlva meghalsz, vagy ötperces vagy, mert öt perc múlva meghalsz – de nem tudjuk! Se azt nem tudom, hogy én mikor halok meg, se azt, hogy mikor halnak meg a szeretteim, se azt, hogy mikor halnak meg az ismerőseim… Hát akkor hogy a francba éljek ebben a nemtudásban?! Én csak egy dologra tudok gondolni: arra, hogy részt vegyek minden pillanatnak a szentségében. Tehát most, hogy veled vagyok, mondjak meg neked mindent ami fontos, mert lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Minden találkozás lehet az utolsó. Ez az igazság, ez a valóság – nem az, hogy hány éves vagy… Kit érdekel? Ez is egy hülye hipnózis, hogy ne figyeljünk arra ami fontos, ami az, hogy minden pillanatban a másik meghalhat: a szülőd, a szeretőd, akár az ellenséged. Ez a valóság. És akkor egy bölcs szív szerintem onnan jön, ahogy a régi görögök használták a frenosz szót, amiből jön a skizofrenosz – ők ugyanazt a szót használták az agyra (elmére) és a szívre. Nekik az ész és az érzelem nem volt elválasztva. Az eredeti skizofrén az, hogy mi elválasztottuk a szívet az agytól, a racionalitást az érzelmektől. Akik ezt csinálják, azok már mind skizofrének. A skizofrén az egy eltört szívet jelent, nemcsak eltört koponyát, eltört agyat. Tehát egy bölcs szív az a szív szerintem, amelyik egy az ésszel, amelyik tudja, hogy csak pillanatok vannak. Mindannyian zuhanunk a halálunk felé és nem tudjuk, hogy mikor fogunk padlót fogni. Lehet, hogy te, és akkor én egyedül maradok. Ha ez van, akkor szeressük egymást, amíg tudjuk, amíg zuhanunk együtt! Miért ne?! De itt kettéválik az emberiség: vannak azok az állatok, azok a barmok, akik azt gondolják, hogy hát úgyis meghalunk, akkor miért ne kínozzalak és miért ne lőjelek le és miért ne… amikor úgyis mindegy – ha meghalok, viszek tizet magammal, vagy ezret, vagy százezret. Szarok a világra, mert nem akarom, hogy miután meghaltam legyen világ. Akkor én meghalok és haljon meg mindenki! Tehát vannak ezek a barmok és vannak azok, akik azt mondják, hogy ugyanaz az Élet él téged, mint engem – egy Isten van, egy Élet van és ha én meghalok az mindegy, de legalább te élj és te segíts másokat élni és szeressük egymást emberek! Szerintem ez a bölcs szív!
TL: Erről eszembe jutott egy József Attila vers – Két hexameter a címe.
Miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis!
Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis!
FA: Erről van szó! “Kiterítenek” Lehet, ha te lettél volna az Isten, akkor más világot teremtettél volna. Aki rájön arra, hogy mi az Élet, az rájön, hogy ez egy őrület, hogy mindannyian sorban állunk a temető felé… és azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk a sorban. Hát akkor tényleg mindegy, mert mindegyikünk az akasztófán fog lógni, akármit is csinálunk. Abban szabadon választhatunk, hogy amíg fel nem akasztanak, addig szeretlek, vagy amíg föl nem akasztanak, addig kínozlak.
TL: Lehet, hogy ez az egész év végi neurózis, ez az év végi zajongás a halál tagadása! Hogy nincs vége, mert kezdődik újra! És akkor így nem kell figyeljünk arra, hogy milyen értékes minden pillanat, ami elmúlik. És akkor a bölcs szív az lehet, aki nem csapja be magát, hanem úgy számol minden napot, mintha az utolsó lenne.
FA: Akinek szilveszter minden pillanat.
TL: Akinek szilveszter minden pillanat!
