Kategóriák
Beszélgetések

Fellegajtó – És lőn azokban a napokban

„Ha valaki arról mesél, hogy az álmában van egy kicsi gyerek, akkor mindig arra gondolok, hogy egy gyereknek csak jövője van, nincs múltja, vagyis nagyon pici a múltja és nagy a jövője. Ha öregember vagy öregasszony jelenik meg egy álomban, akkor annak meg nincsen jövője. Az én álmomban tehát egy pici fiú, az a jövőm, egy öreg pedig a múltam.”

A tökéletességre való törekvés azért van, mert nem hiszünk a szeretetben.

Feldmár András

Feldmár András és Büky Dorka beszélgetése

BD: Az elmúlt napokban fiatal nőkkel beszéltem, akik rettenetes stresszben vannak babák miatt. Egyiküknél most derült ki, hogy egy baba megfogant és rohadtul senki nincsen felkészülve rá. A másiknál várták nagyon, megszületett, aztán rettenetes komplikációk, halálfélelem, ez minden, csak nem az, amire készült a fiatal anya. Félelem, idegenség, teher. Könnyű azt mondani, hogy életszentség, meg anyai ösztön, meg jajmilyenszépazanyaság, de a valóságban itt és most félelem és idegenség. És persze, ezek remek lányok, jól szeretnék csinálni a dolgokat, de ha magukba néznek, ha megengedik maguknak, hogy magukba nézzenek, amit ott találnak az a félelem és az idegenség. Megszakad a szívem.

FA: Ha valaki arról mesél, hogy az álmában van egy kicsi gyerek, akkor mindig arra gondolok, hogy egy gyereknek csak jövője van, nincs múltja, vagyis nagyon pici a múltja és nagy a jövője. Ha öregember vagy öregasszony jelenik meg egy álomban, akkor annak meg nincsen jövője. Az én álmomban tehát egy pici fiú, az a jövőm, egy öreg pedig a múltam. 

BD: Szóval most arra gondolsz, hogy azért hozakodom ezzel elő, mert foglalkoztat a jövőm? 

FA:  Megfogamzik egy gyerek, megfogamzik egy ötlet, egy gondolat. Néha jó ideig hordjuk a lelkünkben, fejünkben a gondolatot, fejlődik, alakul, aztán megvalósítjuk; a belső sötétből kijön a napvilágra. A projekt megszületik. De gyakran előfordul velünk, hogy egy megfogamzott ötlet, gondolat soha nem születik meg, nem jön semmi napvilágra. És megtörténik az is, hogy átmegyünk a szülés minden fázisán,  vajúdás, véres csata, és megszüljük a projektet; meg lehet venni a könyvet, ami csak egy gondolat volt. És akkor újra lehet terhesnek lenni egy új könyvvel. Ez a metafora nagyon termékeny és akkurátus.

BD: Az igaz, nekem sokat mond. Viszont ezeknek a fiatal nőknek a helyzete nehéz és szeretném, ha erről beszélnénk.

FA: Mostanában gyakran hallom, hogy el kell határozni, dönteni kell akar-e gyereket valaki. Van olyan páciensem, aki gyereket akar, retteg, hogy nem sikerül, hogy megfogamzik és eltűnik. Amikor menstruál rettenesen kiborul, hogy megint nem lesz gyerek. Mert ő gyereket akar! És akkor megkérdeztem, hogy tudja egyáltalán, hogy miről beszél? De halvány gőze sincs, mert még soha nem volt gyereke. Mielőtt az én gyerekeim megszülettek nekem fogalmam sem volt, hogy mi történik bennem, a világomban, csak fantáziák voltak. Még ha találkoztam is mások gyerekeivel, még ha odafigyeltem, hogy mit mondott az anyám vagy az apám arról, hogy milyen is egy gyerek. Tehát a mások élménye fingot sem ad, hogy mi lesz köztem és az én gyerekem között. Elhatározni azt, hogy gyereket akarok, az körülbelül olyan, mint, hogy fel akarok mászni a Mount Everest tetejére. Belépek az ismeretlenbe, de az biztos, hogy megváltozik az életem. Ha az történik, – és ilyen pácienseim is voltak – hogy egy gyerek megszületik, de a szülők úgy akarják folytatni, mint ha semmi sem történt volna, akkor a gyerek úgy fogja érezni, hogy nem szívesen fogadták, hanem mint egy tolakodó idegent. Ahhoz, hogy úgy érezze, hogy szívesen fogadják, az kell, hogy meghaljanak és újjászülessenek a háromságban. A szanszkritban a szó a házasságra ugyanaz, mint a halálra; meghalunk mint egyének és újjászületünk a MI részeként. Meg akarok házasodni. Ez is egy kaland az isten tudja mibe. Meghalunk mint egyének, a kettős MI is meghal és egy hármas Mi születik, jön egy második gyerek négyes MI-nek kell megszületnie. A szülők már tudják, a gyerek még nem tudja, az elsőszülött utálja a másodikat. Freud azt mondta a legnagyobb tragédia a fiatalabb testvér születése, abból nem lehet kigyógyulni.

Na, ezért pánikol az ember. Valahogy rájön a nő, hogy valami nő benne. Húha. Elkezd sírni vagy örülni, de hát mind a kettő fantázia. Nem tudjuk ki az, mi lesz közöttünk, valami egészen más jön, olyannal találkozunk, ami eddig nem volt. Aki örül, az valahogy azt képzeli, hogy az új élet egy ajándék, hogy jaj de jó, az hogy benne nő valami és táplálnia kell, hogy már kettőnek eszik. Ennek csak azért lehet örülni, mert azt képzelem, hogy hát ez remek, hogy mind a ketten jobban leszünk, Aki megijed, az úgy gondol az új életre, mint egy parazitára, hogy szívja a véremet és eltorzít engem, nem lesz olyan szép a testem. Elrontja a testemet, az életemet és tulajdonképpen meg akar ölni. Láttam egy karikatúrát, kis képregényt, ahol egy anya szoptat gyereket és a gyerek minden négyszögeben jobban beszopja a mellét és a végén a hatodikban beszopja az anyát, és már nincs anya, csak egy nagy kövér bébi van. Ettől meg lehet ijedni, hogy ez a kis vérszipoly meg fog engem enni.

BD:Á, szerintem a Mount Everest nem jó példa. mert pont ez a bajok egyik forrása, hogy azt hiszik, hogy valamilyen erősnek, ügyesnek, rátermettnek, késznek kell lenni az anyaságra. Ha én fel akarnék mászni a Mount Everestre, el kéne kezdenem edzeni és, ha kitartó lennék és tehetséges, akkor egy idő után alkalmassá válnék a hegymászásra. De hát szerintem az anyaság nem ilyen, arra nem lehet rákészülni, nincsen teljesítmény, amit el kell érni.

FA: Tulajdonképpen egy nehézség az, hogy most lehet dönteni ebben. Volt idő amikor a gyerek csak jött, mint elkerülhetetlen része az életnek, nem lehetett akarni és nem akarni. Azért rossz metafora a hegymászás, mert az teljesen akarat kérdése. Ha a nők nem tudnák hogy hozzanak létre egy életet, már rég kihaltunk volna. Azt is gyakran hallom, hogy nem tudjuk megengedni magunknak a gyereket, mert nincs pénzünk. Mindenféle hülyeséget gondolunk a rossz metaforák miatt. Teljesen igazad van, világra hozni egy gyereket az megy magától. Michel Odent klinikáján Franciaországban nem voltak szülésfelkészítő gyakorlatok meg mit tudom én mik, viszont minden héten volt egy este, ahol nők együtt voltak, azok akik nemrég szültek, akik mindjárt szültek és volt egy idősebb nő, aki zongorázott. Énekelgettek, beszélgettek, ott voltak a picik. Odent szerint ez volt a legjobb “módszer”, a legjobb felkészülés a szülésre. Ő persze arra is rájött, hogy nincs szükség szülész orvosra, ő maga fel is hagyott az orvosi munkával, mert úgy vélte, hogy a nőknek csak arra van szükségük, hogy regresszáljanak az ősi mivoltukba, és hogy senki ne zavarja őket. Ez nem egy akaratos projekt, aminek az ember odaadhatja magát vagy nem.

BD: Van, aki attól fél, hogy ő annyira sérült, traumatizált, hogy ez nem teszi lehetővé, hogy anya legyen.

FA: Na, de itt van a levinasi etika alaptétele, hogy az szabadít fel az egomból, amikor valakinek az arcába nézek, akinek szüksége van rám. De van, aki ezt nem akarja tudni, nem akarja az egoját elengedni, nem akarja azt arcot beengedni, akinek szüksége van rá. Hát azért csecsemő, újszülött a megváltó, mert olyan erővel tör be az énembe, hogy az én bajaim eltűnnek. És hát egy gyereknek nem egy tökéletes, jó anyára van szüksége. Amikor megszületik egy gyerek, kinyílik a  lehetőség, hogy annyira szeressék egymást, úgy tudjanak örülni egymásnak, hogy sem a gyerek, sem az anya, és az apa sem kritizál. Azért találtuk ki a tökéletességet, mert nem éreztük magunkat szeretve. A tökéletességre való törekvés azért van, mert nem hiszünk a szeretetben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük