„Amíg lélegezni fogok, csodálkozni fogok a sok csodán.” (F. A.)
Nekem az idei karácsony…..
Vigyázat! Szomorú és személyes!
Amikor elterveztem, hogy mit is fogok ezzel a címmel a karácsonyi hírlevélbe csinálni, még éppen csak hogy elkezdődött az ősz. A nyári napfény illata még az orromban, a víz hűsítő érzése a bőrömön, az ég bárányfelhős kékje a szememben.
Gondoltam az lesz majd a jó móka, karácsonyi hírlevélben kedves, szívet melengető üzeneteket gyűjtök majd össze videó formájában azoktól az emberektől, akikkel a legtöbb időt töltöttem, s akik fontos szerepet játszanak az életemben, s, hogy ezt majd jó kis csokorba fűzöm, hadd melengesse mindannyiunk szívét.
Aztán persze ahogy lenni szokott, ember tervez, Isten végez. A sok feladat, a folyton bekövetkező változásokra történő reagálás, elvitte a figyelmemet,és az energiámat a videók elkészítésétől. Ahogyan az évben eddig már sokszor, úgy most is, számtalan tervet kellett kidobnom, újra terveznem, reagálnom a megváltozott körülményekre.
S ahogy közeledett a leadási határidő, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a kedves videó csokorból biztosan nem lesz semmi. Amikor ez végleg tudatosult bennem, éppen a temetőbe tartottam. Elvinni azoknak a karácsonyt, akik már nincsenek itt velünk. Nekem nagyon sokan vannak, túl sokan is. Azon gondolkodtam, amíg odafelé tartottam, hogy az idén elvesztettem az utolsó embert is, aki tanúja volt gyerekkorom karácsonyainak. Aki velem együtt tudott emlékezni arra, ahogyan megdézsmáltuk már jóval karácsony előtt a nagymamánk karácsonfáján a szaloncukrokat. Arra, ahogy minden pillanatban, ha egyedül voltunk – felnőttek nélkül – vad ötletelésben kutattunk az ajándékok után. Nálunk, náluk, nagyinál, a pincétől a padlásig, mindenhol. S akinek szintúgy dagadt a melle a büszleségtől, mint az enyém, amikor valakinél sikerült megtalálni a felnőttek által eldugott ajándékokat. Sokszor -mivel be voltak csomagolva-, azt sem tudtuk, hogy mi rejtőzik a csomagolás alatt, de akkor meg jól lehetett találgatni a nagysága, a súlya, s minden jellemzője alapján, hogy mit is rejthet a csomag.
Aztán megérkeztem az első temetőbe, majd a másodikba, ahol szembesülhettem a rongálással, hogy amit előzőleg ott hagytam, abból jó esetben csak azt vitték el, amire szükségük volt az arra járóknak, de rossz esetben mindent abból amit halottak napján a sírokra került.. Tudom, akik ott fekszenek nincs rá szükségük. Nekem van rá szükségem, hogy ott legyen. Nekem fontos, s engem bánt a hiányuk. Én csodálkozom rá megtört szívvel, hogy most tényleg valakinek erre van szüksége. Beleérez-e abba, hogy hogyan érezheti magát az akinek ez fontos?
Biztosan nem. Úgy ahogy nem érzünk együtt egymással máskor sem, nem figyelünk egymásra, nem segítünk egymásnak.
S ezzel a fájdalom ami e-nélkül is ott van a szívemben csak tovább erősödik. Jól lehet sírni az autóban vezetés közben. Azt hiszem ezt már begyakoroltam.
Aztán váratlanul a semmiből érkezik egy telefonhívás, ami kisöpri a szememből a könnyeket. Nem számítottam rá, meglepetés volt, s nagyon kedves a szívemnek. S akkor amikor vége a hívásnak rácsodálkozom, hogy jééé, hát még nevettem is. Nincs itt a világ vége. Szóval Van élet a halál előtt! Éljünk, amíg csak lehet! Nevetve, sírva, szeretve!
Boldogabb karácsonyt mindenkinek!
S azért, hogy ne csak az én borongós gondolataim legyenek, megkértem azokat, akikkel a videókat is készítettem volna, hogy írjanak pár sort, azzal, hogy “Nekem az idei karácsony…..”
Ezeket csokorba szedtem, s nagy-nagy szeretettel nektek:
NEKEM AZ IDEI KARÁCSONY nem más mint az eddigiek. Örülök, hogy nő a fény és hervad a sötétség, örülök, hogy küldhetek ajándékot a gyerekeimnek, örülök annak amiket én kapok, amíg lélegezni fogok, csodálkozni fogok a sok csodán.
Mindenkinek csak jót kívánok!
Heves Andrea
Nekem a karácsony a törődés, egy olyan hetedik kerületi házban nőttem fel, ahol találkozott az operaénekesnő és a szódás, együtt ettük a libamájpástétomot és a kocsonyát, a 200 nm-en is úgy fértünk el, mint a 30-on. Megosztottuk amink volt. Nagyanyám elhozta Bethlen moziból a legjobb filmzenéket, nagyapám elővette az udvaron a trombitáját, miközben Berci bácsi alsónadrágban pucolta mellette a pontyot! Az alsógatyás halászlével kezdte a ház és anyám túrós rétesével zárta a karácsonyt! Mi gyerekek titkos fiókokat nézegethettünk, nem törődött, vagy éppen így törődött a saját titkaival a felnőtt világ. Be- és átjárást engedett 24-én 24 órára. Majd mindenki visszavonult a saját barlangjába és érte tovább az életét!
Nekem az idei Karácsony a feleségem. A meleg otthonunk. A jó ételek, a későn, de együtt kelés, a zenék, a hangulat, séta a Várba, filmeken alkudozás, hogy mit nézzünk este. Emlékezés az elvesztett szeretteinkre. Telefon, vagy integetés az ablakból azoknak, akik élnek. Ráhangolódás és kibékülés azzal, ami van. Apró, személyes, pillanatnyi örömök, összekapások. A szeretet ünnepi hétköznapisága, hétköznapi ünnepélyessége.
Nekem a karácsony a lélek Etnája.
Egy rétegvulkán, egy lávafolyam:
ha jó helyen állok, lenyűgöző!
Váradi Csilla
Nekem az idei Karácsony az idei évet idézi: ha kívülről nézem, kvázi társadalmi szinten, akkor azt hiszem a Covid hatása hasonlóan érinti az ünnepeket, mint sokak életét ez évben március óta: elszigeteltség, távolság, bizonytalanság, változások, a szabadság korlátozása, feszültség. Sokaktól hallom, hogy nem látogatják meg rokonaikat, mert vagy a szülők/nagyszülők félnek, vagy a gyerekek féltik idősebb hozzátartozóikat. A szomszédaim egy része nem mer rokonaival találkozni, mások pedig ugyanúgy karácsonyoznak, mit máskor. Néhány ismerősöm még 1-2 nappal az ünnepek előtt is bizonytalan, mi lesz karácsonykor, kire számíthat, kire nem, hány főre főzzön, mire készüljön. A főváros az ünnepi készülődésben fel van pörögve, hatalmas a tömeg, és a szokásos feszültség is jelen van, csak most nehéz eldönteni, hogy mi okozza elsősorban – a tömeg vagy a vírus.
Így általánosítanék, de ugye minden helyzet, mindenki megélése más és más. Mesélek hát az én saját tapasztalataimról, élményeimről. A minap egy évzáró eseményen vettem részt, ahol egy dixit kártyát kellett választani az évünkről, és utána a csoport minden tagja elmondta, miért választotta az adott kártyát. Nagy ráeszmélés volt számomra, hogy míg szinte mindenki a bezártság, elszigeteltség valamely szimbólumát választotta, az én képem a növekedést, előrelépést szimbolizálta – mind szakmailag mind a magánéletben -, és eszembe sem jutott a Covid és hatása. Őszintén szólva meglepődtem magamon, hisz hajlamos vagyok pesszimistának és rugalmatlannak címkézni magam, és elhinni másoknak, ha így jellemeznek. Ugyanakkor ez a visszatekintés rádöbbentett, hogy bár igenis volt hatása a vírusnak az életem szinte minden területére, még e nehezítés mellett is sikerült elindulni az utamon és fejlődni. Sokszor kellett újraterveznem, átkereteznem, elengednem, más úton-módon megoldani dolgokat, ami akkor és ott elég kimerítőnek és fárasztónak tűnt, de ha a nagy egészet nézem, mégiscsak a sikerek domborodnak ki. Ehhez persze a fentieken kívül kitartásra, rugalmasságra és minden bizonnyal szerencsére is szükség volt. Alapvetően tehát pozitívan zárom ezt az évet, az évzárás márpedig számomra szerves része az Ünnepeknek. A Karácsony emellett a kapcsolatokról, egymás megajándékozásáról is szól, amikor együtt töltjük ezeket a napokat, és megpróbálunk kedvében járni szeretteinknek. Ezekben pedig ez az év sem lesz más, mint az eddigiek, bár ki tudja..a bizonytalanság faktor azért nálam is erősebb a vírus megjelenése óta…
Nekem az idei karácsony csütörtök este és péntek és szombat.
Remélem nem lesznek nagy kilengések, nem fertőződök meg és nem fertőzök meg senkit.
Nekem az idei karácsony egy karácsony, aminek ha vége, akkor végre megint rendes csütörtök lesz és péntek és szombat, amiket nem előz meg sötétség és vásárlási szokások és koszorús vasárnapok, hanem csak egy szerda.
Nekem az idei karácsony a 117. karácsonyozással töltött napom, ami elég sok szerintem. Ha leszek öreg több, mint fél évet karácsonyoztam majd az életemből – na tessék!
Novák Alexa
Húszas éveim elején jártam, amikor egy középkorú ismerős arról sztorizott, hogy karácsonykor átmentek szépen kiöltözve és kifestve a lakótelepi felettük lakó szomszédhoz, hogy Boldog Karácsonyt kívánjanak…biztos vittek bejglit is, erre már nem emlékszem, de könnyen a kezükbe képzelhető. És a szomszéd (botràny!) fürdőköntösben, kócosan, borotválatlanul nyitott ajtót. A hátán egy unoka, egy másik meg üvöltve-röhögve üldözte valami fegyvernek látszó tárggyal. Az én ismerőseim felháborodva meséltek erről az állatias igénytelenségről, hogy valaki ennyi tiszteletet ne adjon ennek a szent ünnepnek, stb. stb. Meghallgattam őket, de belül tudtam, hogy én lélekben a köntösös-indiános-ünnepet nem tisztelők táborát fogom gazdagítani. Ellenidentifikáció vagy mi a nyavalyatörés annak a neve, amikor valaki a gyerekkori traumája ellenében kotor ezerrel: éppen ezért nálunk az egyetlen szempont karácsonykor, hogy senki ne nyektessen, stresszeljen senkit semmivel. Nincs nagytakarítás, nagydekorálás, nagyfőzés, nagyagybaj. Normál, ehető kaja van, amit a gyerekek megesznek. Mi a fát 23-án este szoktuk feldíszíteni, amíg a gyerekek alszanak. Valamiért pár évig az volt a kényszerképzetünk, hogy a fát baltával kell belefaragni a talpba (így láttam otthon), ebből a Waczak szállót idéző orbitális bénázások születtek: csonkolt tetejű fa, ferdefa, fa felmosóvödörben sziklákkal kitámasztva, fa damillal 4felé kikötözve, stb. A gyerekek reggel kirongyolnak a nappaliba és többnyire egész nap pizsamában játszunk. Igénytelenül, nyugiban.
Nagy Zsuzsanna Katalin
Karácsony?
Ki ette meg idén a kalácsom…..
Gyerekkoromban, ha féltem, a karácsonyra gondoltam. Jó erősen. Általában sikerült magamat odavarázsolni. Mert akkor tényleg béke volt, senki nem haragudott, nem kért számon. Nem volt iskola, szülői értekezlet, a bizonyítvány okozta földrengésen és vulkánkitörésen is túl voltunk. És, ami a legfontosabb, mindenki igyekezett. Ajándékok, ünnepélyesség, kedvesség, figyelem. Tudnálak bántani, de nem teszem. Ha máskor teszem is, itt és most szünetet tartok és szeretlek. Ez a szünet a karácsony. Igyekezzünk, emberek!