Kategóriák
Beszélgetések

Fellegajtó: 12 olvasmány – A kérdés az érdekes, nem a válasz

“Főleg az, hogy ami veszélyes, az szerintem izgalmas. Ami nem izgalmas, az nem veszélyes. Én jobban félek az unalomtól, mint a félelemtől, a kellemetlenségtől vagy a kétségbeeséstől. Amikor az ember kétségbeesik, akkor nem unatkozik. És a kétségbeesés pillanatnyi.”

2020. július 27-i hírlevelünk exkluzív tartalma

Ebben a rovatunkban minden héten olvashatsz valami olyan exkluzív tartalmat, amit máshová nem töltünk fel. Ezen a héten Feldmár András és Krámli Andris beszélget.


Az olvasmány letölthető:
http://acta.bibl.u-szeged.hu/9425/1/esz_002_003_073-098.pdf

Kierkegaard: A halálos betegség


KA: Azt mondják Kierkegaardról, hogy egy lázadó, soha meg nem nyugvó, folyton kereső ember volt. Eszembe is jutott egy magyar pszichológus, aki nemrég hunyt el, Vekerdy Tamás Tanár Úr. Ő is lázadó, nyughatatlan természetű volt, saját bevallása szerint. Na, de hogy lehet így élni? Hogy nem lesz ezzel együtt az ember minden rezdülése, a teste is nyughatatlan? Hogy lehet mégis egészségesnek maradni? Mert ezek veszélyes állapotoknak tűnnek, amikor állandó bizonytalanságban, kierkegaardi terminussal állandó kétségbeesésben él valaki. Mi erről a véleményed?

FA: Főleg az, hogy ami veszélyes, az szerintem izgalmas. Ami nem izgalmas, az nem veszélyes. Én jobban félek az unalomtól, mint a félelemtől, a kellemetlenségtől vagy a kétségbeeséstől. Amikor az ember kétségbeesik, akkor nem unatkozik. És a kétségbeesés pillanatnyi. Nekem az a tapasztalatom, hogy aki nem esik kétségbe, az nem tud eksztázist sem elérni.   Ha csak mosogatok és pucolom a cipőmet, ha nem  megyek le a kétségbeesésbe, akkor nem tudok felmenni az eksztázisba sem. Csak egy helyen megyek és akkor unalmas. Szerintem amikor a Kierkegaard kétségbeesett, és beszélt a reményről, hogy kétféle remény van – a reménytelen remény és a reményteli remény – azzal a nővel kapcsolatos, akibe beleszeretett és élete végéig reménytelenül szerette. Pedig az elején a nő készen állt arra, hogy hozzá menjen feleségül. De akkor ő elmenekült. Mire visszajött, hogy most már készen áll a házasságra, addigra a nő már hozzáment egy másik emberhez. És attól fogva reménytelen volt a remény, de ő reménykedett reménytelenül. Ez egy kétségbeesés, de mégis úgy tűnik, neki ez jobb volt. Egy unalmas házasságnál számára jobb volt egy reménytelen remény. Attól szenvedett, hogy az a nő, aki neki kellett volna, az másé. Ez egy ilyen perverz dolog. A másik része, amiről a Vekerdy beszél – én nagyon szerettem a Vekerdyt, jól megvoltunk egymással, bár általában csak színpadon találkoztunk, de megértettük egymást – mert ő is tudta, hogy nincs végleges válasz semmire. Hogy mindig csak a kérdés az érdekes, nem a válasz. És a kérdéseket élni kell. Nem megfelelni, és aztán úgy élni, ahogy azelőtt. Hanem a Vekerdy is tudta, a Kierkegaard is, én is: hogy minden beszélgetés, ha valódi, az veszélyes! A végén már lehet, nem vagyok ugyanaz, aki voltam. Tehát mindig az ismeretlenbe megyünk bele. Minden helyzet, aminek odaadom magam, az transzformálhat engem. Olyan módon, amit el sem tudok képzelni. Tehát ez a kétségbeesés. Hogy nem lehet tudni semmit, csak egy pillanatra. Azt tudom, hogy most mi van. És ez nem egy destruktív szkepticizmus és abszolút nem cinizmus. Ebben nincsen reménytelenség. Ebben egy óriási kíváncsiság van. És a kíváncsiság fontosabb, mint a tudás. Mert minél inkább arra törekedem, hogy tudjak mindent, annál kevésbé vagyok kíváncsi. A kíváncsiság tulajdonképpen egy gyengeség azoknak, akik tudni akarnak. Én nekem minden dogma egy paralízis. Mondjuk nekem van egy dogmám, maximum öt percig. És akkor meginog benne a hitem, ha mégsem úgy van. De annak örülök, ha mégsem úgy van. Amikor beszélgetek valakivel, akkor nem attól félek, hogy valamit nem jól gondoltam, hanem abban reménykedem, hogy rájövök: valamit eddig nem jól gondoltam.      

KA: Egy konstruktívnak nevezett kétségbeesésben akkor alapvetően jól érzed magad, de ugyanúgy lehetnek negatív érzések is, vagy akár szenvedhetsz is benne, még fájhat is valamid?

FA: Mi az hogy! Tulajdonképpen a fájdalom az egy életjel. Amikor valakiről azt hiszed, hogy meghalt, ott fekszik, nem tudod, hogy alszik-e vagy egy hulla, akkor keresed az életjelet. Ha elkezdene sírni, akkor az egy életjel. Hála Istennek, hogy sír vagy ordít. Vagy káromkodik. 

KA: Hála Istennek!

FA: A Kierkegaard, amikor a halálos ágyán felült, körülnézett – volt néhány ember körülötte – és azt mondta: “Na baszd meg, egész életemben szeretve voltam, és erre csak most jövök rá!” És akkor meghalt. Akkor jött rá, hogy szerették őt. Egy pillanattal azelőtt, hogy meghalt.

A beszélgetés többi részét facebook és youtube csatornánkon fogjuk hamarosan közzétenni!

Kérdésed van? Véleményed? Írj Andrisnak: kramli0517@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük