Kategóriák
Beszélgetések

Fellegajtó: Trudeau, Einstein és az indiánok

“Nekem az tűnik fel, és zavar is őszintén szólva, hogy úgy néz ki, hogy egyre több dolog van, amivel nem lehet játszani. Foucault körüljárta ezt a kérdést alaposan, és arra jutott, hogy az igazság, vagyis, hogy mi helyes, mi nem, mi igaz, mi nem, az összeköttetésben van a hatalommal.”

2019. október 21-i hírlevelünk exkluzív tartalma

Ebben a rovatunkban minden héten olvashatsz valami olyan exkluzív tartalmat, amit máshová nem töltünk fel. Ezen a héten Dorka és András beszélget.


BD: Nagy a baj. Az aranyos, rokonszenves Trudeau, aki Kanada miniszterelnöke, befestette feketére az arcát húsz éves korában. Belebukik? Október 21-én választás van Kanadában, jelenleg fej-fej mellett a liberálisok és az ellenzék. Elviszi Trudeau-t ez a blackface balhé? 2001-ben, egy Ezeregyéjszaka című jelmezes házibulin feketére festett arccal parádézott. Most elismeri, hogy ez így volt, hogy akkor nem látott benne semmi rosszat, de ma már tudja, hogy ez egy rossz rasszista vicc volt. Szóval, elúszik rajta?

FA: Neem, Remélem, hogy nem. 

BD: Azért elég problematikus a dolog és nem győz bocsánatokat kérni miatta. 

FA: Nekem az tűnik fel, és zavar is őszintén szólva, hogy úgy néz ki, hogy egyre több dolog van, amivel nem lehet játszani. Foucault körüljárta ezt a kérdést alaposan, és arra jutott, hogy az igazság, vagyis, hogy mi helyes, mi nem, mi igaz, mi nem, az összeköttetésben van a hatalommal. Tehát azok, akik hatalomban vannak, determinálják, hogy mit fogadjunk el igazságnak, helyesnek, mit szabad, mit nem. Több évszázadba telt, hogy elfogadjuk, hogy a Föld kering a Nap körül, mert akik hatalomban voltak, az egyház, ragaszkodott ahhoz, hogy a Föld van középen. Ezzel nem lehetett viccelni, mert konzekvenciája volt, eretneknek mondták azt, aki mást mondott, megkínozták, elégették máglyán. Meg sem lehetett említeni, mi van akkor, ha. Szerintem a zsarnokság ott kezdődik, hogy vannak dolgok, amiket nem szabad mondani, nem lehet vele játszani, nem lehet rajta nevetni. A zsarnok nem szereti a nevetést. Ki mondhatja kinek, hogy valami ízléstelen? A szolga nem mondhatja meg a királynak, de a király megmondhatja a szolgának. Az anyám mondhatta nekem, hogy önző vagyok, én nem mondhattam neki, amikor mind a ketten akartuk ugyanazt a lángost. Mert én egy kisfiú voltam, ő meg az anyám volt. Itt Vancouverben most vannak olyanok, akiknek az emailjük alján ez a felirat van: “I acknowledge that I ​live on the unceded traditional and ancestral Coast Salish homelands of the xʷməθkʷəy̓əm  (Musqueam), sḵwx̱wú7mesh (Squamish), Stó:lō, and sel̓íl̓witulh (Tsleil-Waututh) Nations, colonially known as Vancouver, BC, Canada”. Tehát, hogy ezeknek az indián (nem lehet, persze indiánt sem mondani) törzseknek a területe ez, amit most Vancouvernek neveznek. Na most szerintem ez egy hülyeség, de ha ezt mondom, lehet, hogy kinyírnak, mert szerintük tudnunk kell, hogy kié volt ez a föld, amin most a házam áll. Én meg azt mondom, hogy a földet nem lehet birtokolni, és én nem akarok állandóan azon gondolkodni, hogy hány millió ember vérét itta be az a föld, ahol élek. Európában ez a kérdés így nem is jön elő, Magyarországon, a honfoglalók után voltak tatárok, törökök, osztrákok, ki és betelepítések. Minden talpalatnyi föld át van itatva vérrel. Tudom, hogy egyikünk sem élne, ha az ősök nem harcoltak volna meg a földért, az élet lehetőségéért, és van bennem egy hála. De én most itt lakom. És ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok felháborodva, hogy az ősök hogy bántak más emberekkel. De miért kell erről állandóan beszélni? Úgy is lehet gondolkodni, hogy ez mindig így volt, ilyen állatok vagyunk, hogy aki győz, azé lesz a föld. Most itt, Kanadában ezzel a témával nem szabad játszani, ha én erről beszélnék, akkor mindig ott van a veszély, hogy elveszítek úgynevezett barátokat. 

BD: Szerintem valami itt nem koherens. Beszéltél arról a páciensedről, akit az apja meg annak a barátai szexuálisan használtak pici korában és, aki most, felnőttként csak mondja, mondja a világnak, azt, ami történt vele, a Burning Man fesztiválon színpadon mondta, megvett egy oldalt az újságban és kiírta magából, feljelentette az apját, akit rendesen meghurcoltak. Ha ő csinálja ezt, akkor rendben van? Ha az indiánok csinálják, akkor nincsen rendben? Értem én, hogy szerencse, ha annak tudjuk címezni, aki tette velük a dolgot, de ha  az már több generációval előttünk meghalt, akkor is, ahhoz, hogy feldolgozzuk, beszélni kell róla. Beszélni kell a holokausztról, az indiánok, az örmények és még oly sokak kiirtásáról, mert, ha nem beszélhetünk róla, soha nem gyógyulhatnak be a sebeink. Én értem, hogy neked kellemetlen, hogy a vancouveri házadra valaki azt mondja, hogy hé, hát az én földemre építkeztél, de ez nem azt jelenti, hogy vissza akarja venni, csak nem akarja, hogy ne beszélhessen erről. 

FA: Én nem akarok erről állandóan gondolkodni. Nem akarok lubickolni a kollektív bűntudatban. Hannah Arendt írta, hogy nem tetszett neki amikor 1945 után rengeteg német, akik nem is voltak nácik, mondták, hogy bűntudatuk van amiatt ami történt. Ha mindenki bűnös, akkor senki sem bűnös, mondta. Azon sem szeretnék gondolkodni, hogy hol szabjunk határt a nevetésnek, amikor bizonyos ünnepeken az emberek jelmezbe öltöznek, álarcokat tesznek fel, befestik magukat. Ne legyen itt határ! Szerintem Trudeau játszott, befestette az arcát feketére. Én egyszer felöltöztem egy buliba magassarkú cipőbe, harisnyába, melltartóba, nőnek öltöztem. 

BD: Elég vicces lehetett!

FA: Na de hát ez sem korrekt. A feketék, a nők, Amerikában másodosztályú polgárok. Velük nem lehet viccelni, nem lehet őket kifigurázni. 

BD: Lehet, hogy ez az egész PC dolog a másik ember vagy csoport érzelmi valóságának a megvédésére van. Vannak dolgok, amik valakinek szent dolgok, érzelmileg nagyon erősen érintik, az ezzel való viccelés megalázó, megszégyenítő. Ezért a tiltás. Értem én, hogy az tilt, akinek hatalma van, ezért kell gyorsan tabut csinálni a dologból, ami tabusítva van, azzal már végképp nem lehet viccelni. Az ARC kiállításon idén megjelent egy szivárvány színű Nagy Magyarország térkép. Hát nem felgyújtották? Újra kirakták, újra felgyújtották. És ráírták, hogy nektek semmi sem szent? És el tudom képzelni, hogy mit érzett az, aki felgyújtotta, mert neki ez szent, a Nagy Magyarország, és gyűlöli a melegeket, és ettől az egésztől így rosszul van, és el akarja pusztítani. Na most itt, ebben kinek drukkolsz?

FA: Ők sem akarnak játszani. De miért legyen bármi is szent, amikor játszunk? Ha én azzal játszom, hogy felöltözöm nőnek, ha a Trudeau befesti az arcát, ebből nem lehet arra következtetni, hogy hogy bánnék a nőkkel. Egy rasszista soha nem engedné meg magának, hogy befesse az arcát feketére, és aki tényleg bántani akarná a nőket, az soha nem öltözne fel nőnek. 

BD: Na de a tiltás nem annak szól, hogy megtenné vagy nem, hanem annak, hogy a viselkedésével, azzal, hogy kineveti a dolgot, sérti a másikat, semmibe veszi a másik érzéseit. 

FA: Hát most van egy új hatalom, hogy mivel szabad és mivel nem szabad játszani. És az ilyen hülyeség kényszerít engem arra, hogy nihilista legyek. Nihilizmus felé hajoljak. Hogy nekem ne mondja meg senki, hogy mivel játszak és mivel ne. Laing egyszer azzal játszott, arról beszélt, hogy milyen lenne szexelni az ő lányával vagy az én lányommal. 

BD: És persze nem vágtad pofán.

FA: Nem, nem vágtam pofán, mert nyilvánvalóan játszott. Azok, akik ilyesmit tennének, nem játszanak a gondolattal, hanem csak megteszik. Laing szerint, és szerintem, is minél többet játszunk valamivel, annál kevésbé fogjuk megtenni. 

BD: Meg kell engednünk magunknak, hogy végig gondoljunk bármit? Tényleg bármit? Van ennyi időnk?

FA: Azok, akik bántják egymást, nem játszanak lehetőségekkel, ők úgy érzik, hogy muszáj megtenniük a dolgot, és ez a játékosság ellentéte. Ha játszom valamivel, tudom, hogy olyan soha nincs, hogy ne lenne választásom. Ez, persze, messze visz, de eszembe jut Einstein, aki egyszer levezetett egy egyenletet egy táblán. Az előadóban vagy százan ültek és másolták, amit ő a táblára írt. Egy fiatalember feltette a kezét, szólt, hogy nem érti, hogy a 4. sorból hogy következik az 5. sor. Einstein a tábla felé fordult és gondolkodott. A diákok egy darabig vártak, aztán elkezdtek elszállingózni. Egy óra múlva már mindenki elment, csak a kérdező fiú maradt ott. És csak telt az idő. Öt óra múlva Einstein visszafordult és azt mondta, hogy nyilvánvaló. Én szeretem Einsteint!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük