„Csak nyugalomban használhatod összhangban az emberi kapacitásaidat: a gondolkodásodat, az érzelmeidet, a test jelzéseit, a spiritualitásodat. Teljes tudsz lenni, úgy ahogy teremtődtél.”
Németből fordította Kröber Edith és mint mindig, javította a szabadkai nyugdíjas magyartanárnő Sinkovich Terézia – Köszönöm Terikém!
KE: Hasonló helyzetben vagyunk. Mindketten munka nélkül. Sokat dolgoztál életedben, közben egyedül felneveltél négy gyereket. Most gyakran hallom tőled, hogy milyen jó, hogy ura vagy az idődnek, nem kell rohannod sehova. Most van időd kitalálni, mivel szeretnél foglalkozni ezentúl. Én is ezt mondogatom. Ha olyan embernek említem ezt meg, aki teljes gőzzel dolgozik, akkor kicsit úgy néznek rám, mintha lopnám a napot. Én most azt gyakorlom, hogy ne izgasson, mit gondolnak mások erről. Te ezzel hogy vagy?
MI: Én rájöttem arra, hogy nem vagyok „karrierista“. Ezért nem zavar, hogy nem mutathatok fel sikert. Nálam az a helyzet, hogy szociális munkát végeztem, és az ismerősök nem nagyon értik, miért lettem „egoista“, miért helyezem a saját szükségleteimet mások szükségletei elé. Én azt vallom, csak aki saját magával jól bánik, másokkal is ezt tudja tenni. Ez nem mindig volt így. Időközben átéltem olyan élet és halál közti helyzeteket, pl. szüléskor, amelyek segítettek felismerni, minek van igazán értéke. A semmittevést termékeny időtöltésre használhatom, amelyben magammal foglalkozhatok.
KE: Azt mondod, nem érdekel a karrier. Mit értesz karrier alatt? És hogyan jöttél rá, hogy számodra ez nem fontos, nem jelent értéket?
MI: A karrier számomra ez: mind előbbre jutni, több erőt befektetni és megfelelő anyagi juttatást és elismerést kapni érte. Régebben csodáltam azokat, akik célratörők voltak és karriert építettek. Ápolónőként viszont szó sem volt arról, hogy jó anyagi helyzetet teremthetek vagy karierre lenne kilátásom.
KE: Egyszer említetted, hogy amikor felvételi interjún voltál, azt mondták neked, ha neked fontosak az anyagiak, akkor ez számodra nem a megfelelő foglalkozás. Ebből szerintem látható, hogy létezik egy társadalmi elvárás. Aki segítő foglalkozás mellett dönt, annak ne legyen anyagi igénye.
MI: Igen.
KE: Most a pandémiában tisztán láthatja mindenki, milyen igazságtalan a társadalmi javak elosztása. Akiknek sikerült némi karriert felépíteni, most csücsülhet a meleg irodában vagy home office-ban és legjobb esetben újabb projekteken gondolkodhat. A fizetése meg egy ápolónő fizetésének legalább háromszorosa. Nagyon nagy szükség van ápolókra, nem csak a pandémia idején, mégis alig fordul elő, hogy az ápolónő sztrájkolnak.
MI: Mindig kevesen vannak, és ha sztrájkolnak, nincs aki ellássa a betegeket.
KE: Csapda.
MI: Igen.
KE: A másik dolog az édes semmittevés, amelyben vagyunk. Erről mit gondolsz?
MI: Nekem itt van még három gyerek, itt a ház, jelen kell lennem. Rengeteg dolog van, amit napközben elvégzek. Ez egyfajta alapmozgás. Amióta nem vagyok munkaviszonyban, elindult bennem egy tisztulási folyamat. Nincs hiányérzetem, nem gondolkozok azon, hogy mit kezdjek az életemmel. Egyszer sem unatkoztam az elmúlt három hónapban. Az, hogy nem járok dolgozni, nagyon sokat jelent. Ezt azért tudom értékelni, mert megtapasztaltam, milyen a teljes kimerültség. Hihetetlenül szabadnak érzem magam. Eleinte a fő gondom az volt, hogy milyen munkát keressek. Minél inkább igyekeztem, annál messzebbre kerültem a kitűzött céloktól. Végül elfogadtam, hogy most éppen nem tudom, mi a célom. A Biblia írja, hogy Isten a hetedik napon pihen. Ezért nekünk is azt parancsolja, hogy osszuk be az időnket. Tudja, hogy erre szükségünk van, testileg és lelkileg. A szabadidőben a gyökereinket erősítjük. Nem a virágzás ideje van most, hanem a gyökerek megerősítésének.
KE: Az én helyzetem annyiban különbözik, hogy már egy év óta nem járok dolgozni. A munkabeli mivoltom összeomlott, azt meg kellett gyászolnom. Amint ezen túlvoltam, megjelent az új cél. Nem sietek, inkább nagyon hálás vagyok, hogy csak egy év múlva kezdődik majd a pszichoterápia kiképzésem. Az első késztetésem az volt, hogy azonnal elkezdek erre készülni. Közben rájöttem, hogy ezúttal nem kell feszülnöm, olyan mindegy hogy a kiképzést befejezve 58 vagy 59 éves leszek. Nem engedem siettetni magam, mert a munkabeli identitásom, sőt az egész eddigi személyem átalakulása időbe kerül.
MI: A nyugalom alapja számomra a hit. Úgy érzem, valaki tart és vezet. A szabadságot akkor élvezhetjük, ha hiszünk. Nekem fontos, hogy bízok Istenben, akihez mindig imádkozhatok, aki tart, aki tudja, mire van igazán szükségem és mi illik hozzám.
KE: Bizakodás nélkül minden nehéz. Amikor elhatároztam, hogy el kell hagynom a munkahelyem az segített, hogy addigra már tudtam hinni és bízni. Így vállalni tudtam azt, hogy kilépek a munkaviszonyomból és lemondok egy jó keresetről. Szóval már akkor növesztettem a bizalom gyökereit.
Számodra mit jelent az, hogy „gyökeret ereszteni“?
MI: Megengedem magamnak a lassúságot. Lassabban végzem a dolgokat, vagy nem kezdek neki valaminek azonnal. Így azt érzem, hogy a lelkem megpihen. A mélyből előjönnek olyan dolgot, amelyek azelőtt nem tudtak felszínre kerülni. Olyan dolgok is, amelyekkel foglalkozni nem lett volna erőm. Bőghetek anélkül, hogy gyorsan össze kellene megint szednem magam. Van időm ezt-azt meggyászolni, de ez nem sújt le, inkább könnyebbít rajtam. Olyan emberek jutnak eszembe, akikre régóta nem gondoltam. Most rájuk merek írni, mert tudom, ha válaszolnak, van időm és erőm velük foglalkozni. Nemrég megírtam egy barátnőmnek, akit ritkán látok, hogy ő is hozzátartozik az életem kincsgyűjteményéhez.
Most jövök rá, ki vagyok, milyen helyzetekben vagyok leginkább ÉN. Ebből fog fejlődni az új pályafutásom.
KE: Most kezded érezni, mikor vagy teljes, mikor nincs benned harc?
MI: Mintha magamhoz tértem volna. Nem vagyok olyan mint régebben, mint ahogy mások elvárnák. Nem játszok többet szerepet. Utoljára csecsemőként vagy kisgyerekként éreztem ezt a teljességet.
KE: A gondolataim visszatérnek a gyökerekhez. Ülök a díványon, sokszor órákon át, fent kötök, lent gyökeret eresztek. Semmire sincs szükségem. Nem nézek filmet, nem olvasok, nem hallgatok semmit. Semmi és senki nem hiányzik. Csak vagyok. Csönd van bennem.
Régebben voltam olyan kapcsolatokban, amelyekben az emberiesség másodlagos szerepet játszott. Például szükségem volt valakire, akivel elmehetek vacsorázni, mert nem akartam egyedül elmenni. A munkahelyen meg főleg használtuk egymást.
MI: A munkahelyen csak a szakértelem számított a feladatok elvégzésekor. Nem számít az ember, csak a tevékenysége. Cserélhető vagy akár egy alkatrész.
KE: Alkatrésztként bánunk egymással, pedig ez nem emberséges. Embert alkatrészként kezelni perverzió. Kevés olyan munkakör létezik, ahol teljes emberi mivoltod szerint dolgozhatsz. Marx ezt elidegenülésnek nevezte.
MI: Gyakran abba az elvárásba ütközök, hogy a munkahelyekben ne válogassak. Az én föltételem pedig az, hogy kiteljesedhessek a munkahelyemen. Körülöttem vannak, akik ezért túl igényesnek tartanak. Talán még 15 munkaév vár rám, nincs arra energiám, hogy megalkudjak és azzal töltsem az időmet, ami nem a sajátom. Nem vagyok akaratos, de el sem tudom képzelni, hogy valami irodai munkát végezzek. Megbolondulnék!
KE: Egy ideje időpont iszonyom van. Ha valaki elvárja, hogy időre teljesítsek, ellenállást érzek. Azért választottam a pszichoterápiát mint jövendöbeli foglalkozást, mert akkor azt csinálhatom, amit most is a legjobban élvezek. Kapcsolatban vagyok egy másik emberrel anélkül, hogy bírálnám vagy valami elvárásom lenne vele szemben. Csak ott lenni, nyitottá válni arra, ami köztünk megmutatkozik. Nem akarok okoskodni és nem várok okos gondolatokat. Csak ott lenni és figyelni. Az órákra nem akarok készülni, és utána sem akarok vele foglalkozni. A tevékenység lényege legyen az, hogy figyelhessek, amíg tart a találkozás. Amikor figyelem a másikat, gyakran bekövetkezik a flow élmény. Irtózok azoktól a helyzetektől, ahol úgy érzem, teljesítenem kell, okosakat kell mondanom. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt most nem kell csinálnom. Ezt ajándéknak tekintem.
MI: A mi óráink most lassabban járnak. Milyen érzés számodra együtt lenni olyan emberekkel, akik állandóan stresszhelyzetben élnek?
KE: Erről újra a karrier jut eszembe. Azok, akik a karriert választják, felgyorsulnak és sokmindent feláldoznak, legalább is én ezt így éltem meg. Szerintem gyakran a hiúság vagy a dicsőség késztet a karrierre. Ezekkel az emberekkel együtt érzek. Szenvedek velük, habár ők lehet hogy nem is szenvednek. De végül ki vagyok én, hogy azt mondjam nekik: „lassulj, ne hajszold a karriert!“ Nem vagyok illetékes, sem felelős a döntéseikért. Ha panaszkodnak és úgy tesznek, mintha nem lenne választásuk, akkor viszont megmondhatom, hogy szerintem ez nem igaz. De amióta megengedem magamnak a lassúságot, sokkal könnyebb a másikat elfogadni és hagyni. Esetleg egyszer észreveszi, hogy fejjel rohan a falnak.
MI: Éppen azon gondolkodtam, mi a bölcsesség titka? Szerintem az jut el a bölcsességig, aki nyugalomban él. A karrier nem érdekel, a bölcsesség igen. Nyugodt állapotban alaposan végig lehet gondolni a dolgokat, jobban látjuk azt, ami a felszín alatt rejtőzik.
KE: Csak nyugalomban használhatod összhangban az emberi kapacitásaidat: a gondolkodásodat, az érzelmeidet, a test jelzéseit, a spiritualitásodat. Teljes tudsz lenni, úgy ahogy teremtődtél. Az irányunk tehát megvan. Most bizakodva ülhetünk a díványon és növeszthetjük a gyökereinket.
