Fellegajtó: Via negativa

FA: Wittgenstein szerint a filozófiának csak úgy van értelme, ha segít, hogy kevesebbet szenvedjünk. Valami gyógyító hatásának kell lenni. Hogy miért szenvedünk? A nyelv miatt, mondja ő, a nyelv félrevezet minket.Tehát nagyon oda kell figyelnünk a nyelvre. Azt mondja, hogy amiről lehet beszélni, arról beszéljünk akkurátusan, ha pedig valamiről nem lehet beszélni, ott kussoljunk.

BD: Miért ne lehetne mindenről beszélni?

FA: Mert a tartomány nagyobb, mint a térkép. A nyelv adja a térképünket a megértéshez, eligazít, de közel sem tudja kifejezni a dolgok komplexitását, árnyalatait, mélységeit. Mitöbb gyakran teljesen tévútra visz, és akkor bajba kerülünk. Alan Watts igen egyszerű példán mutatta be, hogy míg azt hisszük, az az élményünk, hogy van ok és okozat, valójában simán lehet, hogy csak félreértjük a világegyetemet, hogy minden egy, és semmi nem okoz semmit. Csak hát az idegrendszerünk, az agyunk így működik. Na képzelj el egy deszkafalat, amin vágunk egy lyukat. Nekem van egy macskám, az jön megy a palánk túloldalán fel és alá. Te egy tudós vagy, aki szavakat adsz a fenomenonokra, a jelenségekre, elnevezed a dolgokat és keresed az összefüggéseket. És lesel át a lyukon. És íme, egy nedves kis dolog jön, azt rögvest elnevezed orrnak. Látod, hogy kisvártatva ennek a dolognak vége van, de jön valami más, mondjuk egy kis szőrös valami, ezt meg elnevezed faroknak. Gondosan alaposan megfigyeled, többször is, és rájössz, hogy minden alkalommal az orr után hamarosan jön a farok. Írsz egy tudományos cikket, hogy az orr farkat okoz. A palánk túlsó oldaláról nézve tudni lehet, hogy a farok és az orr az mindig egy, a nagyobb egész része, és csak azért tűnik ok és okozatnak, mert neked nagyon szűk a belelátásod.

BD: Ó, hát szánalmas vagyok ezzel a szűk belátással. De, ha nem hiszek a szememnek, ha nem hiszek az élményemnek, akkor rettenetesen elbizonytalanodom. Fel is szabadít és meg is ijeszt a gondolat, hogy nincs ok és okozat, hogy csak egy kis lúzer vagyok, aki a kevés információjából okoskodik. Ez annyira komplexszé teszi a valóságot, hogy képtelenség benne eligazodni. Értem én, hogy ha rossz a térkép, az baj, de az is baj, ha nincs térkép. Ockham borotvája pont erről szól. Ha van egy bonyolultabb meg egy egyszerűbb magyarázat, válaszd az egyszerűbbet.  “Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket!” – mondja. Nem szükségtelen erről az egészről elmélkedni? Amire soha nem lesz élményem, arról feltételezéseim lehetnek, ez pedig inkább hit, mint tudomány.

FA: Na és mi van akkor, ha ez a három dimenzió, amiben élünk, házakat építünk autóval járkálunk, ugyancsak egy illúzió. Az idő plusz három térdimenzió. Van egy metafora, a Flatland című könyvben ami arról szól, hogy milyen az élet két dimenzióban, csak kör alakú  házakat szabad építeni, hiszen a sarkokat nem lehet látni, vonalnak tűnnek. Egyáltalán nem értik mi van a három dimenzióban. Egy kihegyezett ceruza, ami én vagyok, az András, egy ilyen sík életbe, ami egy papírlap, például, beleütközik. Mondjuk a grafit hegyem megjelenik a két dimenzióban, elkezdenek ünnepelni, hogy megszületett egy kis fekete gyerek, a ceruza csak jön kifelé, a feketeség fát növeszt maga köré, lám milyen szépen fejlődik a gyerek, sárga festék jön, középkorú, megy ki a ceruza, itt a fém, ami a radírt tartja, ó, szegény, öregszik és már halálos beteg, nemsokára eltűnik, itt a gumi, vége van, sírnak és eltemetnek. De a ceruza nem változott semmit. Mi van, ha mindannyian egy négydimenziós ceruza vagyunk és csak a nagyon pici agyunkkal képtelenek vagyunk befogni a negyedik dimenziót. Mi, matematikusok tudjuk, hogy van negyedik dimenzió, de nincs tapasztalatunk, élményünk.

Semmiben nem lehetünk biztosak. Lehet így, lehet úgy, ki tudja?

BD: Ez egy kicsit olyan most, mint az időjárás jelentés mostanában. Az idő kérem szépen, lehet ilyen és lehet olyan. De miért annyira fontos most neked, hogy elbizonytalaníts? Gondolom, valamit akarsz ezzel.

FA: Hát persze, mert a bizonyosságból, abból az illúzióból, hogy valaki tudja, tudhatja a tutit, rengeteg baj jön. Például arra a kérdésre, hogy hogy bánjunk a másik emberrel, a helyes válasz az, hogy nincs másik ember. Nincsenek mások. Nem kell elhinni, amit a nyelv kreál, van egy illúzió, hogy te meg én mások vagyunk, de vannak olyan tudatállapotok, amiben rájövünk, hogy egyek vagyunk. Van az élet, ami téged éltet vagy engem éltet, a jobb kezem játszik a bal kezemmel, de valójában én játszom magammal. Az élet játszik magával, még akkor is, ha egy bogár formájában jön. Ez nem csak tökölés! Néha azt mondják a filozófiának semmi köze nincs a mindennapi élethez. De ez a gondolat nagyon is fontos lenne a mindennapokban. Ha rájövök, hogy nincs más, nincs másik, hogy a másság csak illúzió, akkor miért bántanálak? Ha te is én vagyok. Az hogy hogy bánunk egymással mélyen megváltozhat, ha rájövök hogy a nyelv félrevezet. A melléknevek is félre tudnak vezetni. Laing írja ezt a példát, egy anya szavai: lányom te nagyon szép vagy, – mire a lány:- de a nagybátyám azt mondja, csúnya vagyok, – a nagybátyád nem tudja, én vagyok az anyád, én tudom az igazat. Úgy tűnik, hogy ez egy jó párbeszéd, de megfordítjuk: te lányom csúnya vagy, mit tudja a nagybátyád, án az, anyád mondom meg neked csak az igazat, hidd el alkalmazkodj, csúnya vagy. Laing azt mutatta ki, hogy mind a két variáció káros, inkább ne minősítsük egymást, ne hipnotizáljuk a tudatalattit. Mert a véleményt a tudatalatti követelésként raktározza el, aminek meg kell felelni. Nem lehet melléknevekkel, jelzőkkel leírni egy embert. Via negativa, a negativ út az egyetlen lehetséges. Minden, amit mondani tudunk az Istenről, az mind nem az Isten. 

BD: Akkor hogyan tudunk egyáltalán kapcsolódni egymáshoz?

FA: Amikor kimondom a nevedet, meghívlak. A neved az egyetlen valóság. Vagy még az sem. 🙂 Te nem vagy, te történsz, te válsz valakivé, soha kétszer nem vagy ugyanaz. A főnevek is sok kárt okoznak. Igéből szeretünk, helytelenül főnevet varázsolni. Tolvaj nincs, csak ember aki lopott. Gyilkos nincs, csak ember aki ölt. Leszbikus nincs, csak nő aki nővel szeretkezett. Azért mert láttad, hogy teát ittam, pletykálni kell, hogy tea-ivó vagyok? Ha arról van szó, hogy leszbikus, tolvaj, tea-ivó gyilkos vagyok, akkor szégyellnem kell magam. Ez vagyok. Mindig ez is leszek. De ha arról van szó, hogy minezeket megtettem, akkor esetleg bánjam meg, legyen lelkiismeret furdalásom, de abbahagyhatom és akkor meg lehet bocsájtani nekem. Mert nem az vagyok amit cselekszem. Állandóan változhatok, ha a nyelv nem gémberít le, nem fagyaszt meg a szégyen poklában.