Elnémított vágyak – Segítség, valláskárosult lettem! 

Perintfalvi Rita és Fehér Tibor Dániel előadása

Amikor azt mondjuk, hogy össze vagyunk zavarodva, és nem tudjuk, hogy valójában mit is akarunk, akkor ez sosem igaz. Ilyenkor az ember hazudik önmagának: tudja, hogy mi a helyzet, de nem vallja be még magának sem, mert hiányzik hozzá a bátorsága. Biztonságot ad, ha a másik vágyát teljesítem. Mások szemszögéből nézve vannak „jó” és „rossz” vágyak. Azok a jó vágyak, amiket a környezetünk visszaigazol. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha ezeket teljesítjük, akkor a környezetünk elismer, és szeretni fognak minket. Valójában azonban csupán fontossá, nélkülözhetetlenné tesszük magunkat ezzel, miközben lemondunk önmagunkról, de szeretetet nem kapunk cserébe. A szeretet ugyanis nem akar, nincsenek elvárásai, éppen ellenkezőleg: hagyja, hogy legyünk. 

Feldmár András

Vajon miért engedjük meg oly sokaknak, hogy megfosszanak minket a legbensőbb vágyainktól? Olyan könnyedén elvitatják tőlünk a vágyaink létjogosultságát a legkülönfélébb tekintélyek (család, egyházak, politikum), s kijelentik, hogy mindaz, amire vágysz: értelmetlen, bűnös vagy egyszerűen képtelenség! Az is égetően fáj, amikor nem validálják a vágyainkat: lekicsinyelik, kinevetik, elbagatelizálják, nem akarják megérteni a súlyát. Súlyosabb esetben a vágyak elfojtására és megtagadására manipulálnak a legkülönfélébb rafinált eszközökkel azok, akiknek hatalmuk van ehhez, mert számít a véleményük, mert akarjuk, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek. Még olyan gyermekkori trauma is létezik, ami a vágyak kialakulását is lehetetlenné teszi, ilyenkor a vágy még csak ki sem tud sarjadni, már csírájában el is hal. Ez mélyebb veszteség még az elfojtásnál is, ami legalább sok munkával, de feloldható. Hasonló az álmok gyarmatosítása is, amikor egészen a tudatalattink világába hatol az agymosás, hogy még csak az álmok szintjén sem fedezhessük fel azt, hogy mire vágyunk valójában. Ha ennyire veszélyeztetve vannak a vágyaink, akkor vajon mit tehetünk? Vajon meg lehet-e még szólaltatni az elnémított vágyakat?

Amikor az ember kiűzetett a paradicsomból, valahol ott veszett el a vágyainkkal való belső harmóniánk. Azóta ezt keressük, oda vágyunk vissza. Bármit is jelentsen ez a kép. Azóta nem találjuk meg egymást sem a vágyainkban, a szerelem drámája is az aszinkronitás. Amikor a nő vágyik a férfira, a férfi nem vágyik a nőre – s amikor a férfi vágyik a nőre, a nő nem vágyik a férfira. És persze ez igaz férfi és férfi, nő és nő (és minden egyebek) között is. Minden olyan pillanat azonban, amiben a vágyak mégis egymásra találnak, visszatérés a paradicsomba. Oda, ahol a vágyak még a maguk töretlen egységében járják át egymást, úgy hatolnak egymásba, hogy nem lehet tudni, hol kezdődik az én vágya és hol ér véget az, amire a te vágyik. Pont ezért lehet a szexualitás annak a misztikumnak a megtapasztalása, hogy az eredendő állapot nem a bűntudat és a szégyen, ami elválaszt, hanem a vágy, ami összekapcsol és eggyéolvaszt egy olyan szenvedélyben, amely lebontja köztünk azt az illúziót, hogy nincs közünk egymáshoz…

Az este előadója

Dr. Perintfalvi Rita, a Feldmár Intézet Spirituális Meditáció oktatója, a Gráci Egyetem tanára, progresszív teológus, mentálhigiénés szakember, blogger (felszabter.blog.hu) és publicista. Kutatási témái: a vallási fundamentalizmus, jobboldali populizmus, elnyomás és felszabadítás.

Vendége

Fehér Tibor Dániel, pszichológus, relaxációs terapeuta. Érdeklődési területe a klinika pszichológia valamint a társadalmi folyamatok és a lelki jelenségek közti kapcsolatok. Praxisa mellett publicisztikáit közösségi és felszabadítási pszichológiai témákban írja.

Időpont

2019. május 31, 19.00-21.00 óra.

Helyszín

MEMO – Mesterek és Módszertanok Háza
1077 Budapest, Wesselényi u. 73.

Jegyvásárlás

https://www.ticketportal.hu/event/Elnemitott-vagyak-Segitseg-vallaskarosult-lettem

Jegyár

2.900 forint május 28-ig, május 29-től 3.400 forint.

További információk

https://www.facebook.com/events/1056200744589515/

Várunk Mindenkit szeretettel!
Feldmár Intézet

Add to cart