Kategóriák
Core pages

Azt a gondolatot akarjuk megmenteni a feledéstől, – nehogy elfelejtse az emberiség – hogy soha nem az egyén a fontos, hanem a kapcsolat, hogy egyén kapcsolat nélkül nem is létezik. A fogamzás pillanatától kezdve a halálig, a közös nyelvben lubickolva, soha nem vagyunk egyedül.

Feldmár András

Programok

Most vagy soha! – Te csak hallgatsz?

2024. április 15-én 19 órától
Most vagy Soha! Feldmár Andrással
Beszélgetőtárs: Ács Dániel és Krámli András
Téma: Te csak hallgatsz? – Akarat nélkül segíteni
„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát. Egy jó dialógus szeretettel teli, amiben sem a másik nem tudja, mi a tuti, sem én, de ha jóindulatúak és őszinték vagyunk, megjelenik közöttünk az igazság. Nagy élmény.”
Feldmár András

Amit egyedül egyikünk sem látna

Magyar dokumentumfilm
Krámli András filmje

Feldmár András 54 éve van a pályán pszichoterapeutaként és 54 éve van terápiában páciensként.

A néző betekintést nyerhet Feldmár figyelemre méltó pályájának egyes szakaszaiba, például, hogy miként formálta többek közt R.D. Lainggel való kapcsolata, és hogy hogyan vált sokakat inspiráló, radikális pszichoterapeutává.

Az elkerülhetetlen szenvedés – 12 olvasmány CSOPORT

Ahogy Tarr Béla nem is olyan régen nagyon élesen rávilágított: ‘Minden történet egyforma. Az Ószövetség óta. Akkor most mi a francot ragozzuk. Mindenki tudja, miről van szó. Ami az érdekes, hogy hol, hogyan, és miként játsszuk újra azt a régi, öreg történetet. Ez a „same old story” című megfogalmazás. Nincs új. Csak ismételjük, ismételjük, ismételjük. Valószínűleg én is. Sőt, biztos.’

IDŐPONT: 2024. április 26. péntek, 18:00-21:00 (15 perc szünettel)
HELYSZÍN: HELYSZÍN: Feldmár Intézet ( 1085 Budapest, Rigó utca 6–8, I. emelet 6., kapucsengő 7.)
Maximális résztvevői létszám: 12-14 fő

VEZETIK:
Huszár Annamária és Krámli András

Kaotikus Meditáció

Időpontok:
2024.03.24 vasárnap 10:30-11:45
2024.04.20. szombat 18:45-20:00
A kaotikus meditáció az egyik legradikálisabb meditációs forma: változatos zenék mellett dinamikusan lélegzünk, mozgunk, néha üvöltünk, extázisba kerülünk, és a végén relaxálunk. A 30 perces vezetett meditációt ~45 perc élménymegosztás követi körben ülve (opcionális).

HELYSZÍN: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Budapest, Jurányi u. 1, 1027
Vezeti: Krámli András

Selyem Sári – Vagány Nők fonója

Időpontok:
2024. április 04. – 18.30-20.30
2024. április 25. – 18.30-20.30

Idén ősszel újra indult a Selyem Sári – Vagány nők fonója a Feldmár Intézetben.
A Büky Dorka ösztöndíj program női csoportjának szervezése azt a tapasztalatot adta, hogy most is szükség van olyan helyekre, ahol nők vannak együtt, s átadják egymásnak tudásukat, tapasztalataikat.
Vezeti: Huszár Annamária

Feldmár András

Feldmár András, pszichológus, pszichoterapeuta, a Kanadai Pszichológusok Egyesületének örökös tagja, 1940-ben született Budapesten, tizenhat éves korában szökött meg Magyarországról, és Kanadáig meg sem állt, ahol előbb matematikus, majd később pszichológus és pszichoterapeuta lett. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként tekint magára. Számos nemzetközi pszichoterápiás kutatás vezetője és részese Európában, Kanadában és az USA-ban, dolgozott többek közt az ENSZ megbízásából Ukrajnában és Koszovóban.

Beszélgessünk addig, amíg el nem tűnnek a gátak.

Feldmár András